A Kormos István vers- és prózamondó verseny elődöntőjének egyik helyszíne
idén Csornán volt. A rendszerváltás előtt a megyei művelődési központ hirdette meg néhányszor a versenyt, majd miután megalakult a Magyar Versmondók Egyesületének Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, szinte kötelességének érezte a sokak által nagyra tartott magyar költő, író, műfordító emlékének megőrzését. Popper Ferenc rendező, versmondó a rendezvény céljáról beszélt: a résztvevők tágíthatják irodalmi ismereteiket, továbbá a közönség elé kiállva a gyerekek belekóstolhatnak az előadóművészetbe. A fiatalok a gyakorlásnak köszönhetően talán bátrabban lépnek fel egymás közötti és hivatalos kapcsolataikban.
tanulója többször versenyzett Bakonysárkányban, ahol első és második helyezett lett.
izgult annyira, mint a költeményben szereplő, óvodába beilleszkedő kölyökmackó. Rebeka úgy, mint máskor, most is bízott magában, ezért jól sikerült az előadása. Az alsós a későbbiekben is szeretne versenyezni.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.