Hirdetés

A Szülőföldünkért Egyesület képviselőjelöltjeinek bemutatkozása

Samu János tősgyökeres csornai lévén ifjúkorát a Lehel tér környékén töltötte. A Díszmadártenyésztők Csornai Egyesületének alapító elnöke 2000 óta többször hallatott magáról, valamint a civil közösség rendezvényeiről.

Samu János 1954.augusztus 17-én  született Csornán. Általános iskolai tanulmányainak befejezése után a győri szakmunkásképzőben műanyag-feldolgozó képzettséget szerzett. 1975-ös bevonulásáig a Graboplastban dolgozott, majd 24 hónap után szerelt le a határőrségtől. A bemutatkozó ennél a pontnál jelezte, hogy ide csak a legmegbízhatóbb embereket sorozták be. Barbacsi párjával 1977-ben keltek egybe, és a csornai nagymama Kakukk utcai telkén építették fel a családi fészket. Hamarosan két gyermekük született: lányuk szintén családot alapított, aki két unokával örvendeztette meg a nagyszülőket, fiúk pedig még nem kötelezte el magát.
A képviselőjelölt elégedetten állapította meg, hogy Csorna nevét újabban a díszmadaras civil egyesület által is jegyzik. Samu János ismerőseivel, barátaival összefogva megpróbálta feléleszteni a legendás Lehel téri “grundot”: füvesítették a területet, ahol hálós focikapukat állítottak fel, odavezették a villanyt és kerítést építettek. Az interjúalany sajnálattal állapította meg: kihalt az emberekből a közösségi szellem. A civilek által szervezett Lehel téri sportrendezvényeket egyes pártok magukénak akarták kisajátítani, ezért négy-öt év múlva hanyatlásnak indult a kezdeményezés.
A csornai 1.számú választókerület képviselőjelöltje mielőtt terveinek felsorolásába kezdett volna, megjegyezte: tudni kell, hogy milyen pénzeszközök állnak a rendelkezésre. Samu János nincs megelégedve Csorna pártérdekek mentén történő irányításával. - Itt mindenki szép és okos volt, de Csornán egyáltalán nincs semmi. Ez egy halott város, amit elég nehéz lesz helyrehozni, de mi civilek arra törekszünk, hogy még valamit ki tudjunk aknázni a lehetőségekből - hangzott a megalapozott kritika. A választáson induló jelölt úgy látja, hogy a lehetőségekhez mérten sok mindent élhetőbbé kellene tenni a környéken, de felelőtlen ígérgetésekbe nem bocsátkozik. - Nem tudom azt ígérni, hogy holnaptól kolbászból lesz a kerítés, de az erős civil kontroll csak jó irányba viheti a képviselő-testületet - fogalmazott Samu János, aki nem tartja irányíthatónak magát, ezért munkája során a lelkiismeretére és a Mindenhatóra hagyatkozik.

Torin Ferenc 1969-ben mint hivatásos zenész került  Csornára, később civilben lakatos lett a Mezőgépnél, ahol érettségi után meós beosztást kapott. 1988-ban egyéni vállalkozóként tért vissza a vasas szakmához.

A csornai 8-as számú körzet civil képviselőjelöltje zenész múltjával kapcsolatban megjegyezte: Két-három fős csapat tagjaként slágerekkel szórakoztatta tíz éven át az éttermek és a presszók közönséget, de a haknizást is kipróbálta. A közéleti szereplést a Szülőföldünkért Egyesület felkérésére vállalta, mert érez magában annyi elhivatottságot, hogy szívesen tenne valamit szűkebb környezetéért, Kiscsornáért, illetve az egész városért. Égető problémának tartja a 85-ös főközlekedési úton átvezető egyetlen gyalogátkelőt, ami egyébként sem biztonságos. Az ügyes-bajos dolgaikat intéző emberek néha tíz percig is kénytelenek várakozni, hogy megszánja őket egy-egy autós. A kamionok parkolónak használják a Shell-kút mögötti szervizutat, amin nem lehet rendesen haladni, pedig nagy szükség lenne a jó útra a városrészek közötti közlekedésben. - Szeretném, ha a választópolgárok rám és a Szülőföldünkért Egyesület jelöltjeire szavaznának, mert ez olyan szervezet, amely pártoktól független, és ezt az önállóságot továbbra is szeretnénk megtartani.
Beküldés dátuma: 2010. 09. 08.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.

  • A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul

    Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.

  • Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda

    Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.