alakul ki, mert mindig van némi mozgás a beiratkozáshoz képest. A kapuvári Széchenyi 1/c osztályában fele-fele arányban vannak a lányok és a fiúk. Holper Istvánné szerint a tizenhat fős csoportlétszám épp ideális, mert így mindenkire elegendő figyelem jut. A tanulók fejlődéshez biztosítani kell az egyenlő szereplési lehetőséget – tette hozzá a pedagógus, de ha a szülő úgy érzi, hogy csemetéje lemaradt, akkor sem kell megijednie, mert akinek szüksége van rá, heti egy alkalommal részt vehet a felzárkóztató korrepetáláson. Idén újdonságot jelent a mindennapos testnevelés, mely megnöveli a napi óraszámot. A napközis tanítók feladata, hogy gondoskodjanak az elsős gyerekek rendszeres mozgásáról, és bíznak abban, hogy a diákoknak az iskola után sem a számítógép vagy a tévé előtt ülnek. Mivel felmenő rendszerben vezették be a plusz tornaórát, egyelőre nem okozott helyproblémát, de ha egy vagy két év múlva már több osztályt is érint, akkor lesz csak igazi kérdés a gyakorlati kivitelezése.
és nevelünk, hanem a pótszülői feladatokat is ellátjuk – fogalmazott a riportalany.
Pappné Kovács Piroska számára is hamar tovaszállt a nyár. Igaz, hogy a leendő elsősökkel már a tavalyi tanévben megismerkedett, de augusztusban már alig várta a találkozót újdonsült osztályával. A gartai városrészbe négy óvodából érkeztek a gyerekek, akik a nagy udvarban és a tágas iskolában igazán otthon érezhetik magukat – mondta az 1/b-sek tanítója. Ameddig tehetik, a szabadban tartják a testmozgást, de ha mégis be kell jönni, akkor erre épp megfelel a tornaszoba. A pedagógusok eleinte több játékot és meseelemet iktatnak be a mindennapokba, hogy a hosszabb napok se viseljék meg a gyerekeket. A szülőkkel a fogadóórákon szeretné áttekinteni a gyermekek fejlődésének ütemezését, valamint megbeszélni a következő hetek feladatait.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.