A csornai Arany-iskola profiljába nagyon sok minden beletartozik, mely elsősorban a sajátos nevelési igényű, tanulásban és értelmében akadályozott tanulók ellátásával foglalkozik az óvodás kortól a szakképzésig bezárólag. Várják a Rábaközből azoknak a sajátos nevelési igényű szakértői véleménnyel rendelkező fiataloknak a jelentkezését is, akik ez

alapján “tanulásban akadályozottak”, de korábban részt vettek valamely többségi iskola integrált képzésén. Mivel az ilyen közösségből érkező diákok nehezebben illeszkednek be új környezetükbe, nagy hangsúlyt helyeznek az érzelmi nevelésre – mondta
Lechner Aranka intézményvezető. A szülők minden nehézség ellenére azt szeretnék, hogy gyermekük képes legyen társadalmi feladatait teljesíteni és igazodni a munka világához

. – Az általunk oktatott szakmai modulokban a tanulók képességeihez igazodik az elsajátítandó ismeretanyag, a jobb képességűeket pedig országos szakmai versenyekre készítjük fel – hangzott a tájékoztatóban. – Néhány évvel ezelőtt a parkgondozó és a varró szakmában az országos élmezőny első tíz helyezettje közé kerültek tanulóink – tette hozzá az igazgató. A diákok gyakorlati felkészítését nagy tapasztalattal rendelkező pedagógusok végzik. A tanulásban akadályozottak sütőipari munkás, parkgondozó, textiltermék-összeállító és takarító, takarítógép-kezelő képzések közül választhatnak. Az értelmileg akadályozottak számára a szőnyegszövő és konyhai kisegítő oktatást indítja az iskola. Az életben eleve hátránnyal induló gyerekek is szerezhetnek sikerélményt, ha csökkentik számukra a kudarc lehetőségét és megfelelő képzésben részesülnek.
Bella Imréné igazgatóhelyettes elmagyarázta a megjelent szülőknek és fiataloknak, hogy mit jelent a sajátos nevelési program: a tananyag időbeni széthúzását, több gyakorlási lehetőséget, s a vizsga szintén meghosszabbítható és figyelembe veszik az írási és olvasási nehézségeket. Az oktatás a 9-től a 12.évfolyamig történik, és be lehet iratkozni a szakmai előkészítő, valamint a szakképző csoportba.
Beküldés dátuma: 2011. 11. 30.
-
Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán
Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.
-
Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán
Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.
-
Bemutatkozott a beledi 1/a osztály
Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.
-
Az ausztriai Beleden jártak a belediek
Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.