A kapuvári képviselő-testület idei első rendes ülésén részben technikai jellegű feladatokkal foglalkozott, illetve értékelték az előző évről áthúzódó eredményeket.
Tavaly közel húszmillió forint támogatást nyújtott a város a sport és a civil szervezetek működtetésére. Az említett pénz még egy Kapuvár volumenű településen sem számít csekély összegnek – jegyezte meg a polgármester, majd hozzátette: az önkormányzat nem tudja teljes mértékben felvállalni az egyesületek működtetését, ezért arra biztatja az érintetteket, hogy vegyenek részt a számukra kiírt pályázatokon. Akinek még mindig túl nagynak tűnik a húszmilliós működési hozzájárulás, Hámori György elmagyarázta: a támogatotti körben található a város legnagyobb szervezete, a KSE, mely az összeg legnagyobb részér létesítmény-fenntartásra fordítja.
A tavalyi esztendő utolsó ülésén tárgyalták a képviselők az önkormányzat idei munkatervét, melynek megfelelően az egyes bizottságok is összeállították koncepciójukat. Az iránymutatástól év közben természetesen el lehet térni, ezért a bizottságok a felmerülő témákat meg fogják tárgyalni.
Új törvényi rendelkezés szól arról, hogy a polgármesteri hivataloknak be kell számolniuk egész éves tevékenységükről. (A polgármesteri hivatal az önkormányzat meghatározott intézménye.)
– Ezúton is szeretném megköszönni a hivatal minden dolgozójának azt a munkát, amit a 2013-as esztendőben elvégeztek, hiszen teljesen új feladat ellátásról volt szó – hangzott a nyilatkozatban. A korábbi években a városházán hatvannál is többen dolgoztak, de ha ezt a számot feladatokra osztva vizsgáljuk, rögtön kiderül, hogy csak kb. harmincan foglalkoztak a szűken vett városi ügyekkel. A többi munkatárs a környező települések szociális jellegű és adóval kapcsolatos feladatokat látták el.
A pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló önkormányzati rendeletet a legutóbbi módosítás óta is változtatni kellett. A képviselők jobbnak látták, ha felemelik az egyedülállókra vonatkozó értékhatárt, hogy azok is benyújthassák segély iránti kérelmüket, akik az egy főre jutó jövedelem miatt eddig kiestek a támogatotti körből. A súlyosan nehéz élethelyzetbe kerülő személyek szintén támogatásban részesülnek. Esetükben nem az értékhatárt, hanem a nyújtható segélyek gyakoriságát szabályozta a határozat, s mivel a bajba jutottak évente többször is rászorulnak a támogatásra, idén ennek megfelelően módosították az önkormányzati rendeletet.
2014. február 28-ától a kormány az önkormányzatok maradék adósságát is átvállalja, s ennek fejében szigorú gazdálkodási rendet követel tőlük. Hámori György az intézkedéssel maximálisan egyetért, ugyanakkor visszautasítja az adósságkonszolidációban részesülő településeket ért vádakat, amelyek szerint elherdálták volna a pénzt.
– Kapuvár akkor is fizetni tudta volna a hiteleit, ha nincs ez az adósságkonszolidáció, de természetesen nagyon köszönjük a kormány segítségét – mondta a városvezető.
A kapuvári mentőállomás kérelmére nem 2013. december végéig kell elszámolniuk a számukra megítélt 200 ezer forintról, hanem 2014. március végéig, mert az eredeti tervben szereplő műszert megkapták állami támogatásból, ezért más eszközöket kívánnak vásárolni az önkormányzattól kapott pénzen.
Ugyancsak a napirendi pontok között szerepelt a polgármesteri hivatal igazgatási szünetének meghatározása, valamint a Rábaközi Művelődési Központ, Városi Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely szakágazati besorolása.
Elfogadták a képviselők a Kapuvári Települési értéktár Bizottság szervezeti és működési szabályzatát. Kapuvár Város Önkormányzata és a Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodást jogszabályi előírások miatt kellett módosítani.
Kapuvár gesztorságával 11 környékbeli település adta be pályázatát – az Új Széchenyi Terv Közlekedésfejlesztési Programjának keretében – a rábaközi tömegközlekedés feltételrendszerének javítása érdekében. A támogatási szerződések megkötését követően a képviselő-testület döntött a közbeszerzési eljárás indításáról.
– Mivel a pályázati kiírás nagyon kötött volt, és kimondottan a közösségi közlekedéshez kapcsolódóan lehetett csak felújítások vagy beruházásokat végezni, ezért Kapuvár a Sport utca felújítását célozta meg. Az utcán nagy forgalom halad át. Ezzel nem azt mondom, hogy más utcákra nem férne rá a javítás, csak itt már olyan mérvű beruházásokról beszélünk, amelyeket a város saját erőből nem tud megvalósítani – tájékoztatott Hámori György.
A képviselő-testület módosította az önkormányzat 2014. évi közbeszerzési tervét, továbbá Kiss János személyében új tagot delegáltak a Közbiztonságunkért Közalapítványnál.
Jóváhagyták a képviselők a Kapuvár név használatát a Postagalamb Sportegyesületnek, továbbá engedélyezték a Lumniczer Sándor Kórháznak az intézmény számára fenntart
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.