A hó eltűnt, viszont felszínre kerültek azok a nemkívánatos jelenségek, amelyeket eddig a fehér takaró jótékonyan elfedett – mondta Jakab Zoltán, aki a saját szemével győződött meg arról, hogy bizony megviselte az időjárás az élősövényeket. A hosszú ideig tartó havazás, a szél, a hóekék mind rajta hagyták a nyomukat, de több helyen megsérült az útpadka és mélyültek a kátyúk. Visszatérve még a tavaszba nyúló télre: nem tartozik a hálás feladatok közé a hóeltakarítás és síktalanítás, mert gyakran éri szó a ház elejét, de az alpolgármester szerint a jogos kritikákat érdemes megfontolni. – Nem tudtunk a lakosság minden igényének megfelelni, de legalább megpróbáltuk – hangzott az interjúban. A járdaeltakarítás váltotta ki a legtöbb vitát, mert a hivatal nem köteles ezeket a szakaszokat tisztán tartani, de ahol tudtak, segítettek.
A belediek amiatt kevésbé aggódnak, hogy megkésik a mezőgazdasági idény, viszont sokkal zavaróbb a bizonytalan közmunkaprogram. Az eddigi tizenöt-tizennyolc munkás helyett idén, csak három hatórás személyt foglalkoztathatnak a mezőgazdasági tevékenységre. Ennyi emberrel még a közterületeket és temetőket sem biztos, hogy rendbe tudják hozatni, nemhogy a termőföldeket! – A létszám hiánya miatt nem csak a gépek, de a terület is parlagon maradhat, hacsak nem adjuk majd bérbe valakinek – panaszolta Jakab Zoltán. Hozzátette, hogy a vetőmag a rendelkezésre áll. Burgonya talán lesz, de a kézi műveléssel megoldható zöldségtermesztésre így gondolni sem mernek. Április közepénél sokkal tovább nem várhatnak, mert a kukoricát és a talajelőkészítést igénylő egyéb növényi kultúrát is idővel a földbe kell helyezni. Ha nem kapnak több közmunkást, még a végén a parkok és közterületek gondozását vállalkozásba kell adni.
Beküldés dátuma: 2013. 04. 17.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
-
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
-
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.