A tervek és a vágyak kortól függetlenek

– Közösségben, szeretetben élni az egyik legcsodálatosabb dolog a világon – mondta Fodor József. A három falu, Osli
Vitnyéd és Veszkény jól megérti egymást ügyes-bajos dolgaiban, ami azért is örvendetes, mert közös körjegyzőséget működtetnek. A központi szerepet utóbbi település tölti be.
Fodor József szerint annak ellenére, hogy megtartották a falunapot és volt néhány rendezvényük, idén sok mindennel nem dicsekedhetnek. Osli polgármestere megjegyezte: némi tartalék pénzzel rendelkeztek, ezért az elmúlt időszakból áthúzódó fejlesztéseiket be tudták fejezni. Pályázati forrásból újították fel a kultúrházat, rendbe tették a templom környékét, a parkosításnak köszönhetően megszépült a faluközpont. Bár a játszótér erős igénybevételnek van kitéve, a gondos karbantartás miatt megőrizte tetszetős küllemét. Az óvodával nincs gond, és az iskola is működik, ahol komoly felújítás történt az utóbbi időben.
Fodor József fájlalja, hogy év eleje óta a feladatokkal együtt az állami pénz is megcsappant.
Osliban a helyi iparűzési adóból nem számíthatnak sok bevételre. Azt is tudomásul kell venniük, hogy nem minden községben telepednek le a nagyobb vállalkozások.
Az osli önkormányzat pályázati forrásból támogatja civil szervezeteit. Kapuvár felől megközelítve a községet, látható a Szent Vendel-kápolna, melynek felújítására leaderes pályázati pénzt nyertek. A fiatalok helyben tartása, illetve ide csalogatása érdekében jövőre telkeket szeretnének kialakítani.

Osli polgármestere következő mondatait nemcsak a nyugdíjasokhoz intézte: Rosszul gondolják azok, akik úgy vélekednek, hogy az időseknek már minden mindegy, mert a tervek és a vágyak kortól függetlenek.
– Ha minden életszakaszban megcselekedtük, amit vár tőlünk a környezetünk, a családunk, a munkahelyünk, akkor sokat tettünk egymásért – hangzott az ünnepségen.
Beküldés dátuma: 2013. 11. 01.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.