A tizenhat éves fiúgyermek édesanyja nem retten meg a kihívásoktól, mert az újabb feladatok inkább feldobják őt. Szerinte utóbbiból úgy sem lesz hiánya mostanában, hiszen a 2013 márciusában – Rábacsécsény, Mérges, Kisbabot és Rábaszentmihály – részvételével bejegyzett Téti Közös Hivatalban lesz bőven feladata. Egyébként Bereczkiné dr. Kovács Piroskát eddig is sok erőpróbán mérette meg az élet. Az egyszerű földműves szülők gyermeke szolíd körülmények között cseperedett fel. Az olvasottságot nagyon fontosnak tartja, ezért sok időt töltött a könyvtárban. A gimnázium elvégzése után a pécsi tudományegyetemen váltotta valóra ötödik osztályos kora óta dédelgetett álmát: jogász végzettséget szerzett. Mivel maximalista, utóbbit a jó jelzővel is megtoldotta. Szerinte eleinte kevésbé bizakodó édesanyja sikereit látva ma nagyon büszke lenne rá. Jogi szakvizsgáját 1993-ban szerezte meg az ELTE-n. Szakmai pályafutását egy évvel korábban, körjegyzőként kezdte el, Tétre pedig 1998-ban került.
Bereczkiné dr. Kovács Piroska a haza szolgálatát nem üres szlogennek tekinti, mert a szó legszorosabb értelmében szeretne ennek eleget tenni. Szerinte nem az a fontos, hogy hol teszünk eleget kötelezettségeinknek, hanem hogy mit, miért cselekszünk. Soha fel nem merült benne, hogy elhagyja az országot, amelyet nehéz helyzete ellenére is nagyon kedvel, hisz idekötik őt a gyökerei.
– Úgy érzem, hogy a Téten töltött éveim alatt tapasztalhattam jót is, rosszat is, de szerintem befogadtak az itt élő emberek. Talán ez annak is betudható, hogy közvetlen a természetem, továbbá jó szakember vagyok és a szívem is a helyén van – mondta a Pápán élő jegyzőnő, akit munkájában a hivatali apparátus segíti. Azzal, hogy Tét 2013. január 1-jétől járási székhely lett, visszakapta régi rangját a település. A nyilatkozó magának, régi és új dolgozóinak kölcsönös együttműködésen alapuló, magas színvonalú munkát ígért, a tétieknek pedig problémamentes, humánus hivatali hozzállást az ügyekhez. Bereczkiné dr. Kovács Piroska meggyőződese, hogy az élet az erőfeszítéseket díjazza, nem pedig a kifogásokat.
Beküldés dátuma: 2013. 03. 20.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
-
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.