Ihász Beatrix szerint napjainkban mindenki az útkereséssel van elfoglalva, hiszen nehéz megtalálni azokat a kapaszkodókat, amelyek átsegítik az embereket a járványhelyzet okozta megpróbáltatásokon. Az evangélikus esperes fontosnak tartja, hogy a helyi gyülekezet fennmaradása érdekében ne csak kérjenek az emberektől, hanem adjanak is valamit a híveknek.
– A 2020-as év olyan változást hozott számunkra, amilyenre senki sem számított. Nehezen éltem meg, de nemcsak én, hanem a gyülekezeti tagok is azt, amikor felelősségteljes döntéssel a tavaszi időszakban be kellett zárnunk a templomokat. Nagy segítségemre volt a püspöki tanács pásztorlevele, de az esperességeken keresztül is folyamatosan áramlott az információ. Egymástól kérdeztük, hogy mit tegyünk, a püspöki tanács pedig arra volt kíváncsi, hogy milyen jó gyakorlatok vannak az ilyen helyzetekre. Át kellett gondolni, hogy tudjuk megoldani a gyülekezeti életet ilyen megváltozott körülmények között. Bezártuk a templomokat, de a beledi gyülekezetnek óriási lehetőség volt, hogy a Kossuth rádió a nagypénteki passiós istentiszteletünket közvetítette – fogalmazott Ihász Beatrix. Az esperes szerint erre azért nehezebb volt felkészülni, mint amikor nyitott templomba várják az embereket, ugyanakkor rengeteg pozitív visszajelzést kaptak olyanoktól is, akik nem evangélikusok, de a rádión keresztül vettek részt az istentiszteleten.
Örültek, amikor tavaly nyáron volt egy kis enyhítés és visszatérhettek a vasárnapi istentiszteletekre. Nagyon ügyeltek arra, hogy betartsák a higiénés előírásokat, a maszkviselést és a távolságtartást.
A gyülekezetek vezetői – a lelkészek és a felügyelők – a püspöki tanács hozzájárulásával eldönthették, hogy korlátok között kinyitják-e a templomokat, vagy más megoldást keresnek. – Mi itt Beleden zarándoklatra hívtuk a tagokat. Állomásokat alakítottunk ki a templomban, ahol egyszerre csak tízen lehettek. A végén zsoltárral, elmélkedéssel és közös énekléssel vártuk a híveket. Az oltár előtt álló lelkész személyre szóló áldásban részesítette a gyülekezeti tagokat, akik a sekrestyén keresztül távoztak a helyszínről – mondta Ihász Beatrix, hozzátéve: az év során összesen háromszor szervezték meg a „mini zarándoklatot”amelyet csupán átmeneti megoldásnak szántak, mert mindenki nagyon jól tudta, hogy ez nem helyettesítheti teljes egészében az istentiszteleteket.
A gyülekezet aktivitását nem csak az ilyen alkalmak mutatják meg, hanem például a nyári napközis tábor, mely 2020-ban négy napot vett igénybe. Nagyon várták a gyerekek, hogy együtt játszhassanak. A kreatív foglalkozások mellett természetesen a bibliai ismeretek is sorra kerültek – számolt be a fejleményekről a riportalany.
A beledi evangélikus gyülekezetnél olyan újításokat vezettek be, melyek akár a megyében vagy az országban is példaértékűek lehetnek. December folyamán négyszer szervezték meg az online találkozót, melyből két alkalommal lelkigondozó segítségét vették igénybe. A gyülekezeti tagok református lelkész irányításával keresték arra a választ, hogy mi okoz nehézséget nekik a megváltozott helyzetben, és milyen módon támaszkodhatnak a Szentlélek iránymutatásaira. A másik két online összejövetelen csapatépítő tréninget tartottak. Új tisztségviselőket választottak, de a vezetőség körében végrehajtott változtatások mellett a gyülekezeti tagokat is megkérdezték fejlesztési elképzeléseikről.
Amikor bezárták a templomokat, nem nagyon volt más lehetőség a gyülekezeti tagokkal való kapcsolattartásra, mint a Rábaközi Televízió által közvetített istentiszteletek és egyéb internetes felületek.
– Amikor gyülekezet építésről gondolkodunk, ne csak az lebegjen a szemünk előtt, hogy milyen gazdasági tevékenységekkel vagy egyéb módon tarthatjuk fenn a közösséget, hanem mivel tudnánk megajándékozni a tagokat. Ez lehet egy egyszerű naptár is, mely a templomunkat ábrázolja és a 2021-es esztendő igéjére emlékezteti a híveket. Ilyen plusz dolog még az is, amikor a Rábaközi Televízió Imapercek című műsorában kapunk megszólalási lehetőséget – mondta el véleményét az esperes. Az embereknek sokat jelent még az a néhány perc igehallgatás is. Elmondták, hogy milyen jó volt áldást kapni, akár a tévén keresztül.
Ihász Beatrix úgy véli, meg kell mutatni az embereknek a hit erejét, mely hatékony segítség lehet a nehéz helyzetekben, mely által nagyobb reménységgel nézhet mindenki a jövőbe.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.