A szabadságért vívott folyamatos harc megakasztotta nemzetünk gyarapodását, és saját erőnkből kellett a felemelkedés lehetőségét keresnünk – mondta dr. Pintér Gábor a forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett kapuvári megemlékezésen.
«Nagyokat alkotni, nemesen szenvedni magyar tulajdonság» – idézett a szónok egy XI. Pius pápától származó gondolatot. – Való és igaz mondat ez. A magyar történelmet, a néplelket a mai napig áthatja az alkotás, a nemes szenvedés és népünk szabadságszeretete. A világ mindig csodál minket, magyarokat, a szabadságunkért való ragaszkodásunkat – mondta dr. Pintér Gábor, hozzátéve: a szuezi válságra hivatkozva a Nyugat magára hagyta hazánkat 1956-ban.
Nemzetünk többségének mindig a helyén volt az esze és a szíve – utalt a történelmi események visszásságaira a Gartáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Megfogalmazása szerint nem a magyar nép, hanem a kommunisták robbantották ki a forradalmat. A szabadságharc után már nem lehetett többé azt híresztelni, hogy a reakciós egyház állt szemben a haladó erőkkel. Ha a szabad világ segítette volna a keleti blokkot, könnyen elzavarhatták volna a zsarnokot. A szabadságharc leverése után a Nyugat mintegy lelkiismeret furdalását enyhítve menekülők százezreit fogadta be saját országába.
Mit üzen ma nekünk az ünnep? – hangzott a szónoki kérdés. – Alig van közelmúltunknak olyan darabja, amelyet átitatott volna annyira a felelősségtudat érzése, mint 1956 eseményeit. Ezt az örökséget hagyta ránk késői magyarokra 1956. Soha ne higgyük el, hogy van következmények nélküli világ – mondta dr. Pintér Gábor.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett kapuvári ünnepségen közreműködtek: a Páli Szent Vince Iskolaközpont Gimnáziumának tanulói, valamint Gartner Flóra és Bognár Dávid.
Beküldés dátuma: 2019. 10. 28.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.