Rozália első próbálkozása alkalmával olyan kőkerettel szegélyezett ablakot rajzolt, melyen “átnézve” az az érzésünk keletkezhet, mintha a pálmafákkal szegélyezett tengerparton járnánk. A művész nem konkrét emlékkép, hanem fantázia alapján dolgozott.
Interjúalanyunk minden esztendőben elmegy a sarródi Ferenczi József Nemzetközi
Alkotó- és Művésztáborba, ahol az a szokás, hogy a résztvevők a táborra hagyományozzák egyik alkotásukat. A rábatamási hölgy többnyire a szervezőkre bízza a választást, ami általában szénnel készült műveinek valamelyikére esik, mert a mesterek szerint azok sikerülnek a legjobban. A két évvel ezelőtti győri tárlaton farost lemezre drótháló darabokból összeállított, körvonalaiban festett tárgyaival jelent meg. Ismerősünk a magyar esküvői szokásokat felelevenítő bemutatón szintén felvonultatta műveit.
A legutóbbi csoportos kiállításon bemutatott képeit akrilfestékkel állította elő, de legújabban az olajjal próbálkozik. Rozália a tőle balra lévő képre mutatott, melyen a
Győrt meghatározó kulturális szimbólumok kaptak helyet úgy, mint a barokk esküvőt jelképező galambpár, a színház vagy a balett-táncos. Ez a mű az általa nem oly régóta gyakorolt eljárással született, s az alkotó szerint a lassabban száradó anyaggal finomabb, árnyaltabb látványt lehet elérni, mint az akrillal, s az olajképeken még a formák is kifejezőbbek. Az emberi alakzatok megjelenítése jobban lázba hozza az ifjú hölgyet, de az épületek ábrázolása nem tartzik a kedvencei közé. Persze a táj, mint téma, szintén foglalkoztatja, de vonalvezetésével nemcsak érzeteket kelt, hanem olyannak láttatja, amilyennek az a valóságban megmutatkozik.
Varga Rozáliát az egyik győri galéria vezetője a szárnyai alá vette, s az ő instrukciói szerint gyakorolja az ábrázolást néhány társával együtt. Miután megbeszélik a témát, rögzítik az alapokat, majd vezetőjük a tehetségekre bízza a munka folytatását, de aki elakad, mindig számíthat a segítségre. A rábatamási alkotó elárulta, hogy a grafikai tervezés kevésbé áll neki kézre, s mivel e műfajban a többiek sem igazán remekelnek, jelenleg az alapelveket tanulmányozzák.
A többműszakos munkarendben dolgozó Rozália szabadidejét a művészet oltárán áldozza fel: ha délutános, akkor ebéd előtt gyakorol, de főleg hétvégenként tud az ábrázolással foglalkozni. Jövőjével kapcsolatban megjegyezte: ahhoz, hogy önálló tárlata nyíljon, sokat kell még fejlődnie, de az alkotás számára olyan önkifejezési mód, amely elhozza neki mindennapi megnyugvást. Mivel nincs elegendő helye a tárolásra, egyre szaporodó műveit néha egy-egy szerencsés ismerősének elajándékozza.