Hagyománnyá vált a csornai Hantechnél az ünnepélyes év végi összejövetel, melyre meghívják a város és a megye prominens személyeit, és nem utolsósorban a gyár dolgozóit. Az elmúlt esztendő számbavétele mellett 2012 decemberében is szót ejtettek a jövőbeni tervekről. Tallér György, a felügyelőbizottság elnöke óriási eredményekről számolt be, ugyanis több mint harminc százalékkal nőtt a cég árbevétele a tavalyi esztendőben a bázisidőszakhoz képest. A

gazdasági válság olyannyira nem törte meg a vállalatot, hogy szinte minden évre jutott egy-egy beruházás. Televíziónk folyamatosan nyomon követte a fejlesztéseket, és mindig beszámoltunk a jelentősebb eseményekről.
2012 februárjában helyezték üzembe az új élhajlítógépet, majd új csarnokot építettek, továbbá megkezdték a több mint háromezer négyzetméteres épületrész felújítását. Kicserélték a padlóburkolatot, új világítóablakokat helyeztek el, korszerűsítették a tetőszigetelést és a vizesblokkokat. – A pályázati forrásból még van ötvenmillió forintunk, amit 2013-ban fogunk elkölteni. Ebből felújítjuk a portaépületet és meglesz a forgácsolócsarnok tetőszigetelése – mondta az elnök.
Zelenka Pál tulajdonos bejelentette: mindent elkövet annak érdekében, hogy a fiatalabb generáció az általa több mint negyven éve megkezdett úton haladjon tovább. Büszkeséggel tölti el, hogy annak a cégnek lehet a tulajdonosa, mely évekkel előre garantálja a biztos megélhetést, hisz nem sok ilyen cég van ma Magyarországon. A folytatást, vagyis a jövőt a becsület és a megbízhatóság szellemében tudja elképzelni.
Beküldés dátuma: 2013. 01. 16.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.