Kapuváron nagy becsben tartják, és méltó módon ápolják a város híres szülöttének, Pátzay Pálnak az emlékét. A kétszeres Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze kitüntetéssel elismert alkotó nevét felvette az egyik helyi általános iskola.
Kapuvár híres szülötte, Pátzay Pál hazánk egyik érem- és szobrászművésze.
A gyermekeknek és a pedagógusoknak egyaránt szoros a kötődése az iskola névadójához, aki 1896. szeptember 17-én látta meg a napvilágot az intézmény „B” jelű épületében.
– Fontos számunkra ez a dátum, hisz az évfordulót minden esztendőben megünnepeljük a diákokkal, és megkoszorúzzuk az iskola épületén található emlékplakettet. A gyerekek egy-egy szál virággal vonulnak a temetőbe, hisz Pátzay Pál mindig nagyon büszke volt származására. A művész feleségével együtt a kapuvári temetőben nyugszik – mondta Orbán Erna. – Pátzay Pál főleg köztéri alkotásairól nevezetes. A Rábaközben és Kapuváron mindenki ismeri a Fő téren található, 1940-es években készült Kenyérszegő című alkotását – tette hozzá a Kapuvár Térségi Általános Iskola igazgatóhelyettese.
Pátzay Pál életrajzi adataiban olvasható: mivel eltanácsolták a főiskoláról, autodidakta módon képezte magát, ezenkívül nagyon sok időt öltött a Ferenczy családnál, az 1920-as években pedig Rómában és Párizsban is tanult.
A kapuvári muzeális intézmény jóváhagyásával elhelyezték Pátzay Pál néhány mellszobrát az iskola földszintjén, így a diákok nap mint nap találkozhatnak a névadó alkotásaival. Már az elsősök is meg tudják mondani, hogy ki volt Pátzay Pál, és ki alkotta az intézményben látható szobrokat.
Beküldés dátuma: 2016. 03. 30.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.