2009-ben huszonkét település érdemelte ki a városi rangot. A döntés minden korábbinál nehezebben született meg, hisz alapos mérlegelésnek vetették alá, hogy mely község felel meg a feltételeknek. A nyertesek közt megyénkből egyedül Beled neve szerepelt.
A magasabb közigazgatási rang Beled központi szerepének elismerését is jelentette. 2007-ben a többcélú társulásokról szóló törvény módosításának értelmében a Kapuvári Térség elnevezés Kapuvár–beledi kistérségre változott, mintegy jelezve a 2009-es a nagyobb változást.
De mi jellemezte akkoriban a dél-rábaközi községet? A várossá nyilvánítás ötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Tompáné Balogh Mária többek között erről, és az elmúlt esztendők vívmányairól is beszélt.
2009-re Beled 30 települést lefedő Egyesített Szociális Központtal, jól működő központi iskolával és óvodával, egyre fejlődő felnőttképzési központtal, egyre több feladatot ellátó közös önkormányzati hivatallal, munkaügyi központ kirendeltségével, falugazdászi irodával, rendőr őrssel, két felnőtt és egy gyermekorvosi, valamint fogorvosi rendelővel rendelkező településsé nőtte ki magát.
A település polgármestere arra emlékeztetett, hogy 2009-ben rekord számú nagyközség (31) pályázta meg a városi rangot. Az Önkormányzati Minisztérium által felkért szakmai zsűri eredetileg 7 pályázó települést talált előléptetésre alkalmasnak. Ezek között a második legjobb pályázata Belednek volt. Mégis Varga Zoltán akkori tárcavezető három olyan települést húzott ki a városjelöltek listájáról, amelyeket a zsűri a legjobbak közé sorolt. Köztük volt Beled is. Ekkor újabb lobbi tevékenység kezdődött.
– Jegyző Úrral a minisztériumhoz, a megyéhez és az országgyűlési képviselő Úrhoz fordultunk. Összehívattam a hét országos szövetség vezetőit, akik támogatásukról biztosítottak. Akkori országgyűlési képviselőnktől is támogatást kértem. Itt köszönöm meg Ivanics Ferenc Úr volt országgyűlési képviselőnk parlamenti interpellációját ez ügyben. Végül is a sok munka meghozta gyümölcsét. 2009 július elején az önkormányzati minisztériumban átvehettük a dokumentumot, amelyben Beled nagyközséget a köztársasági elnök Úr várossá nyilvánította – mondta Tompáné Balogh Mária.
A település vezetője a várossá avatás 5. évfordulóján rendezett ünnepségen számszerűsítette azokat az összegeket, amelyeket Beled intézményeire költöttek:
Az új orvosi rendelő 8,8 M Ft pályázati forrásból épült meg a gyógyszertár mögötti területen. Az óvodára 67 millió Ft-ot költöttek. Ebből megvalósult a teljes födém szigetelés, a nyílás zárók cseréje és az épület teljes külső szigetelése, festése napelemek, napkollektorok elhelyezése. A konyha melegvíz-ellátását napkollektorok felszerelésével tették biztonságosabbá. Utóbbi 9,3 M Ft-os fejlesztést jelentett, melyből 7,8 M forint volt a pályázati összeg, 1,5millió forint pedig az önerő. Művelődési ház födémszigetelése is megtörtént 2 millió forint saját erő ráfordítással, illetve sor került plusz 1 millió forintból az új bejárati térburkolat építésére. Az iskolaépület három évvel ezelőtti, a Vásártér utcai oldalt érintő nyílászáró cseréje 5 millió forint pályázati, és 7,8 Ft önerő hozzáadásával valósult meg.
A számok beszédesek, hisz megmutatják, hogy mekkora összeget fordított a település fejlesztésekre, beruházásokra.
Beküldés dátuma: 2014. 09. 15.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.