A védőnő egyik legfontosabb eszköze saját kisugárzása, személyisége. Az önmaga és családja által megszerzett tapasztalatokat kamatoztatja hivatása során – fogalmazott Csorna polgármestere.
A Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek közé emelte az idén száz éves védőnői szolgálatot. A Magyar Örökség Díj kitüntetéssel elismert egyedülálló, az egészségügyi alapellátás részeként működő sajátos gondozási forma bekerült a magyar hungarikumok közé. Az Országos Stefánia Szövetséget egy évszázada a csecsemőhalandóság csökkentése, valamint a kisgyermekek életkörülményeinek javítása érdekében hozták létre. Igazodva a kor kihívásaihoz, azóta nemcsak a szervezet neve, hanem az intézmény feladatköre is megváltozott, így a hangsúly áthelyeződött az egészséges életre, a családi harmónia megteremtésére.
– A védőnők hivatása a várandós anyák, kisgyermeket nevelők támogatása, úgy, hogy közben rávezetik őket az egészséges életre – mondta köszöntőjében dr. Bónáné dr. Németh Katalin. – A jól felkészült, kedves, empatikus védőnő mentsvára lehet a bizonytalan, kétségekkel küszködő édesanyáknak. A védőnő végigkíséri életünket, születésünktől anyává, szülővé válásunkig, figyelemmel kíséri legféltettebb kincsünk, gyermekünk testi és lelki fejlődését – hangsúlyozta a védőnők felelősségét a polgármester, majd a megjelenteknek átadta a Magyar Örökség Díj jelképét, az arany korona jelvényt.
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.