A védőnőket köszöntötték Kapuváron

Több mint száz éve országszerte megköszönik a védőnők áldozatos munkáját. Azóta sokat változott a világ és ezzel együtt a szolgálat tevékenysége is – mondta Hámorné Erős Márta a kapuvári ünnepség alkalmával.

Az elmúlt esztendő eseményei több szempontból is eltértek a korábbi időszaktól, hiszen a koronavírus-járvány teljesen új helyzetet teremtett a szakemberek számára. Emiatt egy időre fel kellett függeszteni a családok otthoni látogatását. 2020 tavaszán az esetek többségében távkonzultációval oldották meg a kapcsolattartást, amennyiben mégis elkerülhetetlen volt a személyes találkozó, a higiénés szabályok szigorú betartása mellett, előzetes időpont egyeztetés után kerülhetett csak erre sor. A távkommunikáció elsősorban telefonos megkeresést jelentett a felek részéről, ezenkívül internetes videohívásokkal, messenger üzenetekkel próbálták fenntartani a kapcsolatot.
A védőnők a szakmai előírások, valamint a szülők, a családok igényeinek megfelelően látják el munkájukat. A legutóbbi iránymutatás szerint otthonában látogatják meg a szülés előtt álló várandósokat, utána pedig legalább négy héten át megfigyelik a kisbabák fejlődését. Ezt követően védőnői tanácsadáson és távkonzultáció formájában történik a gondozás, illetve szükség szerint a családok otthonában.
Kapuváron régóta stagnál a gyermekvállalási hajlandóság, így kilencven körülire tehető az éves születések száma. Hámorné Erős Márta tapasztalatai szerint a várandósok és a kisgyermeket nevelő családok szívesen fogadják a védőnők tanácsait. A szülők ezt követően eldönthetik, hogy mit fogadnak meg a szakmai ajánlásaikból. A szülő nők életkora egyre inkább kitolódik, de a többség a harmincas korosztályból kerül ki és többen harmadik vagy akár negyedik gyermeket is vállalnak – tette hozzá a csoportvezető védőnő.
A jó idő beálltával és a járvány miatti korlátozások fokozatos csökkentésével egyre többen tartózkodnak a szabadban, a várandósoknak pedig még jobban oda kell figyelniük a megfelelő folyadékpótlásra és a napszúrás elleni védekezésre. A csecsemők és a kisgyermekek szintén ki vannak téve az időjárási körülmények kedvezőtlen hatásainak. Az említett személyek délelőtt 11 és délután 3 óra között ha lehet, ne tartózkodjanak a szabadban – tanácsolta a szakember.

 

Fotó: https://www.facebook.com/Hámori-György

Beküldés dátuma: 2021. 06. 22.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.