Győr-Moson-Sopron Megyei Amatőr Sakk Diákolimpia döntőjén alsós és felsős korcsoportban a legjobb helyezéseket a győri Móra Ferenc, valamint Arany János iskola tanulói érték el. Középiskolás korcsoportban abszolút győztesként a Révai gimnázium került ki. A fiúk között a kapuvári érdekeltségű Kurcsis Máté volt a csapat meghatározó játékosa és szervezője. A révais csapat olyan erőt képvisel, hogy az NB II.-ben és a megyei első osztályban játszanak a felnőtt bajnokságon.
Egyéniben 76-an indultak, a csapatok döntőjén pedig húszan vettek részt. A lányok és a fiúk hat-hat korcsoportban mérték össze tudásukat, a középiskolás versenyzőknél viszont alsós és felsős beosztás szerint játszottak egymás ellen. Svájci rendszerű sorsoláson alakultak ki a párosítások, ami azt jelenti, hogy mindig az azonos pontszámú versenyzők kerültek szemtől szembe egymással. Kurcsics István tanítványai közül négyen vettek részt a megmérettetésen. A Kapuvári Sakk Sportegyesület elnöke elégedett az eredményekkel: 1. korcsoport leány kategóriájában Horváth Mira, 2. korcsoport szintén leány kategóriájában Horváth Mirtil, 1. korcsoport fiú kategóriájában a csornai Nagy László, 2. korcsoport fiú kategóriájában pedig a kapuvári Jagadics Gergely vett részt. A hét mérkőzésből négy pontot szerző utóbbi fiatalember végig harcban volt a dobogóért, és csak a végén csúszott le az ötödik helyre.
A négyévesen első versenyén induló Kurcsics Erika hétszeres megyei bajnokként, egyenes ágon bejutott az országos döntőbe, Máté pedig ötszörös megyei bajnokként bizonyította, hogy ott a helye a legjobbak között. További kitartás és szorgalom kell, hogy a diákolimpia szereplői eljussanak az országos döntőbe, tehát a kisebbek is jó úton haladnak – állapította meg edzőjük. Az U/14-es korcsoportban versenyző Kurcsics Erika négyszeres országos ezüstérmes, ötszörös magyar rapid eredményeivel korcsoportjában bent van a top háromban. A kapuvári lány ott lesz a májusi országos profi bajnokság döntőjén, ahol az első három helyezés valamelyike a cél, mely után elnyerheti az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon való indulás jogát.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.