A virtusvetélkedő a felnőttek játéka

A szokványos módon készültek a rábapordányi résztvevők a virtusvetélkedő területi döntőjére. A csapat összetételében lényeges változás nem történt, mindössze egy helycserét bonyolítottak le a tavalyi rangadóhoz képest. A három Patyi testvér, és azok leszármazottjai alkotják a bajnokságnak helyet adó település csapatának fő gerincét. Patyi Béla megemlítette, hogy Beled megverte őket a súlytartásban, mert erősebb emberek versenyeznek náluk, viszont rúdtartásban három perccel meghaladták az idejüket. A csapatkapitány eleinte nem tudta, mire vállalkozik, amikor belekezdett a játékosok felkészítésébe, de ma már vannak olyan rutinosak, hogy különösebb fennakadás nélkül zajlik a megmérettetés, szinte mindenki tudja, hogy milyen felépítésű versenyszám következik, illetve mi az, ami esetleg a zsűri döntése alapján kimarad. A rábapordányiak kategóriájukban az elsők közt jutottak tovább a nemzetközi fordulóra, melyet idén (augusztus 12-14.között)a Fejér megyei Perkátán rendeztek meg. A lelkes csapat  harmadszor állhatott fel a dobogó legtetejére.
Eőry Jenő fiús összetételű csapattal indult a területi bajnokságon. A beledieket érte néhány meglepetés az új versenyszámok miatt, de igyekeztek helytállni. Ügyesnek, edzettnek és gyorsnak kell lenni a küzdelemben – mondta a csapatkapitány, aki lát még erőtartalékot játékosaiban. – Itt nincs ellenség, ellenfél, mindenki sportol, szurkol a másiknak és ez csak jót hoz.
Varga Edina egyfajta “mindenes”a háromszáz lelket számláló Bodonhelyen. A fiatal hölgy családjából meríti a lelkesedést, hiszen náluk “aki él és mozog”, az mind itt van a rendezvényen, melyre csatasorba állítanak legalább húsz embert. A harmadik éve versenyző település általában jó eredményeket ér el. Idén a lányok közül többen először szerették volna megméretni magukat ilyen helyzetben, ezért megpróbáltak mindenkinek lehetőséget biztosítani. Sok idejük nem maradt az előkészületekre, hiszen nehéz az időpontokat összeegyeztetni, de nagy előnyt jelentett a korábban megszerzett tapasztalat. Az öt induló közül kategóriájukban a harmadik helyen végeztek a bodonhelyiek, de egyes versenyszámokban a legjobb helyezést is megszerezték, ezért elégedett az eredményeikkel Varga Edina, aki a virtusvetélkedőt elsősorban játéknak tekinti.
Beküldés dátuma: 2011. 08. 31.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.