A Dunántúlon sem volt példa ekkora kegyetlenségre, melyet Csornán hajtottak végre Szamuely Tibor és pribékjei: a járási központ főterén tartottak nyilvános akasztást pünkösd hétfőn. Az eset mélyen beivódott a helyi közösség emlékezetébe – elevenítette fel a szomorú történetet Boldvai Márton Bertalan premontrei perjel.
A kommunizmus áldozatai előtt tisztelegtek Csornán a Szent István téri emlékműnél, majd főhajtással rótták le kegyeletüket a Szent Antal temetőben lévő síremléknél.
– Véres ideológia áldozataira, de mégis hősökre emlékezünk, hiszen nem csupán olyan emberek nevét olvashatjuk az emlékművön, akik rosszkor voltak rossz helyen. Akikről ma megemlékezünk, nem csupán a sors áldozatai voltak, nem a véletlen vetett véget életüknek. Ritkán emlegetik, hogy akikről ma emlékezünk, tiszta lélekkel álltak a hóhér elé. Akár azért, mivel a szájhagyomány szerint egykori rendtársam, Burány Gergely premontrei apát akasztásuk előtt még feloldozta mindnyájukat – mondta Boldvai Márton Bertalan. A premontrei perjel felidézett egy szájhagyomány útján fennmaradt eseményt: Laffer Lajos fia 1991-ben a tanácsköztársaság idején történtekről mesélt.
«Elmenekülhetett volna apám, de ő mindig csak azt mondta, ő nem megy, mert az ő lelke tiszta.»
– Akiknek a nevét az emlékművön olvashatjuk, ilyen becsületes, egyenes, tiszta lelkű rábaközi emberek voltak – tette hozzá Boldvai Márton Bertalan.

Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.