A ma emberének történelmi felelőssége, egyben erkölcsi kötelessége, hogy megakadályozza a kommunizmus ismétlődését. – Soha többé, semmilyen elnevezésű kommunizmust! – mondta Tubán József, a vörösterror csornai áldozatainak emlékére rendezett ünnepségen.
Amit elődeink kommunizmus néven átéltek, az nem egy félresikerült kísérlet volt, hanem a dolognak a lényege. Tagjaikat a bolsevik párt képezte ki zűrzavar keltésre és a hatalom megszerzésének praktikáira, miközben a külföld pénzelte őket – fejtette ki gondolatait a vörösterror csornai áldozatainak emlékére rendezett városi ünnepség szónoka. Tubán József szerint aki mindent gyűlöl, nem tud építeni, csak a pusztításra képes. A haza elleni intrika, az erőszak, mások megalázása nem szemtől szembe történt, hanem visszaélve a hatalommal. Sok mindent elvettek az áldozatul esett emberektől: a mártír Németh Gyula fiát megfosztották ruházatától és úgy őrizték az egyik gazdasági épületben. Az evangélikus lelkész a Szent István téri 1919-es emlékművön feltüntetett nevek közül kettőt is említett: Rácz Alfonz és Németh Lajos fegyveres ellenállás közben esett el. Miután a vörösök meggyilkolták őket, kifosztották házaikat.
A vörösterror csornai áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezésen részt vett dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester, Major András alpolgármester, dr. Földesi Tamás jegyző, Berkiné Sokorai Tünde aljegyző, valamint a város egyházi méltóságai. (Fotó: Szabados Tibor)
Beküldés dátuma: 2025. 06. 10.Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.