A kapuvári Metrum Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézményben csak a hallásra és a ritmusérzékre épülő művészeti ággal foglalkoznak, de a diákok sok tanszak közül választhatnak: szolfézs, vonós, fafúvós, rézfúvós, ütős, magánének. A nagy számú érdeklődés miatt módosították az iskola alapító okiratát, mely lehetővé teszi, hogy még több gyerek iratkozzon be. Az általános iskolai tanulmányokkal párhuzamosan, 7-8 éves kortól képezhetik magukat a gyerekek, és aki végigjárja a hat évet, az alapszintű zenei ismereteket szerez. Amennyiben a tanulók még tovább szeretnének foglalkozni a zenével, négy esztendeig tartó továbbképzésen vehetnek részt a Metrumban.
Szücs Róbert elmondta: jó kapcsolatot ápolnak a város többi oktatási intézményével, ezért könnyen összehangolják a délutáni zeneoktatást az általános iskolákkal. – Ebben az évben a durván kétszáz gyerekből harminchármat vittünk versenyezni. Köszönöm a tanároknak, és természetesen a gyerekeknek, akik vállalják felkészüléseket, mert ezek mind plusz munkát igényelnek – fogalmazott az igazgató. Beszámolójában megemlítette a környezetünkben talán egyik legrangosabb megmérettetést, a győri Ifjú Muzsikusok Fesztiválját, de jelen voltak Csornán is, a magyar zeneszerzők versenyén, valamint a Csepregen megrendezett Répcementi Művészeti Fesztiválon. A legtöbb helyről nívódíjjal, arany- és ezüstéremmel tértek haza a növendékek. Az iskolában az eltelt évtizedek alatt fokozatosan fiatalodott a tanári gárda, s az újonnan jövőkben

talán még több ambíció van.
Szücs Róbert több mint tíz éve vezeti az intézményt, ezért jól

ismeri az általános iskolás korosztály zenei érdeklődését. Az ifjúsági fúvós- és vonószenekar, valamint a kiskórus tagjai biztosítják Kapuvár zenekarainak és együtteseinek az utánpótlást. Az igazgató és kollégái meg vannak győződve a következőről: a zene a gyerekeknek nagyobb rálátást biztosít a világra, mert sok téren fejleszti őket.
Szabó Fanni családja nagyon muzikális, mert két nővére szintén fuvolán játszik, sőt, egyikük két éven át még gitározott is. A kisebbik testvér csak azért hagyta abba a harmonikázást, mert a sok tanulás és különóra mellett ez már nem fért bele az idejébe, de a fúvós hangszer maradt. A főként klasszikus darabokat előadó Fanni idén ezüst, arany és nívódíjakkal gazdagodott. A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium ötödéves tanulója egyelőre homályosan látja a jövőt, de két évig még biztosan folytatja a zenélést.
Dukai Dániel viszont már eltökélte: élete végéig játszani fog hangszerén. Úgy érezte, hogy a zongora áll hozzá a legközelebb, ezért két éve ezt gyakorolja.
Brand Balázs édesanyja is a billentyűs hangszert tanulta annak idején. A három éve zongorázó fiú kedvenc darabjai a négykezesek. Balázs megosztotta velünk egyik elképzelését: zongoratanár leszek, ha felnövök.