Addig élnek, amíg meg nem halnak: alpakák Jobaháza mellett

Meglepően közel merészkedett kameránkhoz a fülbillegetéshez nagyon értő, hófehér bundájú alpaka, mely nem idegenkedett a “betolakodóktól”, sőt, úgy tűnt, meglehetősen kíváncsi. Az éhesebbek viszont nem pazarolták idejüket stábunkra, inkább falatoztak a jóféle zöldeleségből. Mivel a hátukat sosem tudják megvakarni, további kedvenc szórakozásuk a porban fürdés. A Dél-Amerikából származó, 20-25 évig is eléldegélő négylábúak tenyésztése évtizedek óta elterjedt Ausztráliában és a tengerentúlon. Nálunk, Európában tíz-tizenöt esztendeje foglalkoznak a szaporításukkal.
Demjén Mihálynét Hollandiában élő lánya és vője kérte arra, hogy próbálkozzanak meg a nálunk még egzotikusnak számító állat tartásával. A jobaházi tenyészet három kancával kezdődött, amelyből az egyik már vemhes volt, majd hamarosan két csődör érkezett utánuk. Nem sokkal több, mint egy hónapos az átlagnál nagyobb súllyal világra jött Mega, aki már magyar földön született. A gazda szerint alapvetően félénk fajtáról van szó, de bátortalanságukat legyőzi az annál nagyobb kíváncsiságuk. A naponta adagolt táplálékkiegészítőt elfogadják az emberi kézből, de a simogatást már nem tűrik. A legfontosabb számukra a friss fű, de télen kénytelenek beérni a szénával. A  11,5 hónapon át a kicsinyét váró alpakamama a magasabb fehérjetartalom miatt lucernakeveréket kap kiegészítésnek. Demjén Mihályné kedvence a barna színű alpaka, melyhez hamar játszópajtásul szegődött a fiatal Mega. Az állatok egyébként jól megkülönböztethetők eltérő természetük szerint: van, amelyik barátságosabb, míg a fehér Contessa kanca inkább tartózkodó, az Elegance nevű példány pedig mindenkivel egyformán utálatos, és ha megsértik a felségterületét, képes leköpni a hozzá közel férkőzőt. A gazda hozzátette: e nem túl barátságos cselekedetet azonban néhány figyelmeztetés előzi meg, mint a fejtartás és a fülmozgás. Nagyobb veszélyérzet esetén rúgnak csak az alpakák, de ez inkább akkor következik be, ha állatorvoshoz viszik őket.
Demjén Mihály érdeklődésünkre elmondta: a hidegtűrő, tavasszal nyírt igénytelen emlősök csontig lelegelik a füvet, ezért váltott területen tartják. Mire a gondozott réten ismét megnő a növényzet, mehet át oda a csorda. Az egészséges emésztésükhöz szükség van a szénára, valamint a vitaminokból álló granulátumra. – Minél bőségesebb és fehérjedúsabb táplálékot kapnak, annál durvább lesz a gyapjú. Míg a birkáé 30-35 mikron, addig az alpakáé 14-21 mikron vastagságig változik – hangzott az interjúban. Példányonként évi 2,0-2,5 kilogramm, 10-15 cm hosszúságú gyapjúra lehet számítani. Annak, aki hasznot is szeretne az alpakatartásból, legalább 50 fős állományra van szüksége, de a 100 példányból álló csorda már biztos megéri. Az értékes állatok között ritkán üti fel fejét a betegség, mert egészségügyi vizsgálatuk precízen szervezett, ezért minden szükséges védőoltást megkapnak.
A gyors mozgású, terelésre alkalmatlan tevefélét nem lehet szabadon engedni, mert nyomban világgá szaladnának. Az európaiakra kevésbé jellemző, hogy kóstolgatnák a kérődző húsát, a legtöbb helyen inkább csak hobbiból tartják, tehát az alpakák Jobaházán addig élnek, amíg meg nem halnak.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 29.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.