A stresszkezelés és lelki egészségvédelem volt a témája a United Way Kisalföld Alapítvány által szervezett téti rendezvénynek, melyen dr. Varga Gábor pszichiáter tartott előadást. A magyar társadalom alapvetően szorongó, ami a depresszió előszobája, pedig a sötét szemüvegen át torzul a valóság észlelése – hangzott a tájékoztatóban.
Sokunk vágya teljesülne, ha egy-egy stresszel teli munkanap után mosolyogva térhetnénk haza. A neurológus szerint nem léteznek kész receptek, de mindenképpen megéri a próbálkozás. Rajtunk áll, hogy a stressz feltupírozzuk, vagy inkább elbagatellizáljuk.
Már a gyermekkorban meg kell tanulni a kiélezett helyzetek kezelését, ezért kiemelt szerep jut ebben a bonyolult folyamatban a szülőre. A túlkímélő környezet és a túlzott aggódás az érzelmi fejlődés és önállósodás gátja. Széchenyi annak idején azt mondta: Mindent lehet örökölni, csak élettapasztalatot nem. A gyermeknek a kudarcot is el kell fogadnia, hogy később helyt tudjon állni az életben.
Társak nélkül nem megy! Az egyén stressztűrő képessége attól is függ, hogy mit bír el a környezete. Amennyiben olyan személyek, családtagok veszik körül, akikre támaszkodhat, akiktől valódi segítséget kap, akkor kevésbé viseli meg a negatív élmény. Ugyanakkor az apátiába esett embereket a stressz lehet, hogy dinamizálja, és elindít náluk valamit.
A munkahelyen szükség van a visszajelzésre, de annak is örülni kellene, ha a dolgozó tartja tavalyi szintet. A teljesítményhajsza helyett mindenki érezze, hogy van értelme a tevékenységének. Pszichológiai kutatások bizonyítják: a nők nehezebben hoznak döntést, amit nem a tudásbeli különbség idéz elő, hanem, hogy a nem választott alternatíva válik számukra vonzóbbá. A férfiak sokkal nehezebben élik meg munkahelyük elvesztését, a nőknek pedig fontosabb a családon belüli béke megteremtése. Sokan az anyagiak hiányát gondolják az egyik legfőbb a stresszfaktornak, pedig ez a sokadik a rangsorban. Ennél jóval nagyobb gondot jelent például a vallásos hit elvesztése vagy a családok felbomlása.
Stressz hatására a negyedére csökken az immunrendszer „éber rendőreinek” tevékenysége, ezért ha azt akarjuk, hogy továbbra is értünk dolgozzanak, akkor a béke és nyugalom szigetét kell megteremteni. Ne sajnáljuk magunktól a szabadidőt, és az sem baj, ha néha unatkozunk. Egyszerűen csak érezzük jól magunkat!
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.