November végén megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a csornai jégpálya. Advent első vasárnapján ünneplőbe öltözött a város és kigyúltak a település káprázatos fényei. December 1-jén kezdetét vette az adventi vásár és hétről hétre hangulatos programokkal várják az érdeklődőket. Major András, Csorna alpolgármestere ünnepi beszédében arra kérte az embereket, hogy forduljanak egymás felé szeretettel és vegyenek észre minden szépet és jót, ami meghatározza az életüket.
2024. november 30-án (szombaton) tartották a csornai jégpálya szezonnyitó rendezvényét, mely Dj Rnő fergeteges bulijával vette kezdetét. Este a Győri ETO jégkorcsolya szakosztályának jégtánc bemutatóját tekinthette meg a közönség.
Az adventi forgatag idén is gazdag kikapcsolódási lehetőséget kínál valamennyi korosztály számára. December 1-jén (vasárnap) Major András mondott ünnepi köszöntőt a megjelenteknek.
– Ismét december elejét mutat a naptár,és újra elérkezett az év legcsodásabb időszaka, a legszebb ünnep, ami a legtöbb értéket hordozza magában, az advent ünnepe. Az év minden időszaka, ünnepe, önmagában és együtt is maga a csoda. Lehetőség arra, hogy örüljünk, hogy együtt legyünk, hogy szeressünk.
Advent négy hete arra szolgál, hogy kellőképpen felkészülhessünk lékekben karácsony varázsára. Az adventnek hangjai, fényei, illatai, jelképei vannak. Az advent a karácsonyhoz vezeti el az embert, a karácsony pedig egymáshoz vezet el bennünket – tette hozzá.
Major András elmondta a karácsony azért a legemberibb ünnepünk, mert lényege a legemberibb érzésből ered, a szeretetből. Az egyik legfontosabb dolog pedig, amiért érdemes ezen a földön élni, az az, hogy az ember tudjon szeretetet adni és elfogadni is.
Major András biztatta a jelenlévőket: tegyenek azért, hogy az ünnep közeledtét ne csak a karácsonyi díszek csillogása jelezze és próbálják a lelküket is ünneplőbe öltöztetni.
– Ezúton szeretném megköszönni mindazok munkáját, akik azon fáradoztak, fáradoznak, hogy a csornai polgárok számára megtöltsék ezt a pár hetet programokkal, szemet és lelket gyönyörködtető dekorációkkal. Kívánom mindannyiuknak, Csorna minden polgárának, hogy a jövőben a rosszat váltsa fel a jó, a bánatot az öröm, a betegséget az egészség, a kilátástalanságot a reménység, a szűkösséget a bőség, a gyűlöletet a szeretet, a széthúzást pedig az összefogás. Költözzön mindenki szívébe béke és remény, és tudjunk feltétel nélkül szeretni karácsonytól karácsonyig. Áldott, békés ünnepvárást kívánok mindannyiuk számára – zárta köszöntőjét Major András.
Az ünnepi köszöntő után a csornai Széchenyi István Általános Iskola diákjainak műsorával folytatódott az adventi rendezvény, később pedig Sík Frida győri színművész és Csányi László gitáros-énekes koncertje következett.
Beküldés dátuma: 2024. 12. 03.Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
A kapuvári katolikus iskola elsősei is túl vannak az előkészítő időszakon, az őszi szünet óta pedig matematikából és magyarból is veszik sorra az előírt tananyagot.
Képzeljük el, hogy hivatalos ügyeinket bárhol, bármikor intézhetjük – legyen az egy kávézó terasza, egy vidéki vonatút, vagy akár az otthoni kanapénk.
A Beledi Evangélikus Gyülekezetnél a jól tanuló és a szociálisan rászoruló, valamint az egyházban aktívan tevékenykedő, „hitüket gyakorló” gyerekeket támogatják az alapítványon keresztül.
November végén kigyúlt az első adventi gyertya fénye Kapuváron a Fő téren, ahol több százan ünnepeltek karácsonyi hangulatban.
A fiatalok hite is hozzájárult papi hivatásának megerősítéséhez és tovább építkezett belőle.