A keresztény ember egész élete egy nagy advent, és ebbe illesztjük be az idei készületet is, mely belső megújulást kell, hogy eredményezzen. Ha jó a felkészülés, akkor örömteli a karácsonyunk.
Az adventi időszak talán a legjobban várt ünnepre készít fel bennünket, de a várakozás mindenkinek mást jelent – mondta Varga Balázs. A plébános adventi gondolatait így folytatta: – Ha körülnézünk a városban, akkor láthatjuk, hogy már-már szinte karácsonyi hangulat uralkodik néhány helyen. A kivilágított kirakatok, és néha itt-ott felhangzó zeneszó nem az adventi készülődés lényege, mert a külsőségek helyett belülről kell átérezni a várakozás meghitt hangulatát. Az imádságban, az elcsendesedésben, belső összeszedettségben kell hogy megmutatkozzon a mi igazi készületünk. Próbáljunk egyre közelebb kerülni ahhoz, akinek az érkezését várjuk, akivel a találkozást szeretnénk átélni. Az emberek nagy többsége ilyenkor a karácsonyra készül, ami négy vasárnapból áll. A pislákoló gyertyák fénye jelzi, hogy múlóban a sötétség, és egyre inkább közeledik a világosság, amely az idő előrehaladtával terjed. A világ világosságának, a mi megváltónknak, Jézus Krisztus eljövetelét ünnepeljük karácsonykor.
Ezt a néhány hetet használjuk arra, hogy megnyugodva lépjünk ki a mindennapi rohanásából, a hajszolt világból. Csendet teremtve bensőnkben és önmagunk körül; így tudunk csak az ünnepre készülni. Enélkül az advent csak szép szokásként szerepel életünkben, és nem tudja betölteni valódi jelentését, hogy felkészítsen bennünket az ünnepre. Az emberek gyakran kisértésbe esnek, ezért kapkodva sietnek egyik boltból ki, a másikba be. A rohanás után azt vesszük észre, hogy ránk szakad a karácsony, ezért nem tudjuk valódi ünnepként megélni. A megfelelő felkészüléshez az egyház segítséget nyújt azzal, hogy buzgóbb imádságra, szentmiséken való részvételre ösztökél bennünket. A kényelemről való lemondás, az áldozathozatal, a másik iránti megértés, törődés adventi készületünket szolgálja, hogy az út végén ne csak Betlehemben, hanem a mi szívünkbe is megérkezzen az Isten. Az ő szeretetét próbáljuk továbbadni embertársaink javára. Vizsgáljuk át életünket, és próbáljunk meg egyre jobbá válni.
– Így kívánok a Rábaközi Televízió minden kedves nézőjének kegyelem teljes adventet, és valóban boldog, örömteli szent karácsonyt.
A floor curling összehozza az ép gyerekeket „mássággal” élő társaikkal
Az Arany János EGYMI-ben nagyon örülnek, hogy tavaly lehetőséget kaptak a curling játék kipróbálására, valamint a floor curling birtokba vételére az iskolában, ami fantasztikus lehetőség a gyerekeknek.
Élménybeszámoló a szentföldi zarándoklatról
A zarándokok visszatértek az élet kezdetéhez, az elcsendesedéshez. Izraelben tudatosították magukban, hogy mennyire fontos a kezdeteknél a megszólítottság – mondta Henczel Szabolcs, aki huszonhat társával látogatott el a Közel-keleti Szentföldre.
A floor curling összehozza az ép gyerekeket „mássággal” élő társaikkal
Az Arany János EGYMI-ben nagyon örülnek, hogy tavaly lehetőséget kaptak a curling játék kipróbálására, valamint a floor curling birtokba vételére az iskolában, ami fantasztikus lehetőség a gyerekeknek.
Kapuváron jól teljesítettek 1/a osztályosok, és ügyesen vették az akadályokat
Ideális létszámmal – 12 kislánnyal és 7 kisfiúval – indult a 2026/2027-es tanév a Kapuvár Térségi Általános Iskola 1/a osztályában.
Idén ismét farsangi forgatag töltötte meg Csorna főutcáját és főterét
Farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.
Három castrumos érem a Kyokushin Karate Magyar Bajnokságon
Február 14-n rendezték Veszprémben a Felnőtt és U21-es Kyokushin Karate Magyar Bajnokságot, amelyen a Castrum SC Kapuvár három versenyzője három dobogós helyet vívott ki.