fel egy-egy megvalósítandó tárgy képe. A kiállítás szintén jó alkalom arra, hogy régóta dédelgetett vágyait formába öntse. A fazekas beszámolt arról is, hogy a korongozás gyorsan megy, de utána még nagyon sokszor kézbe veszi a munkadarabot, mert igényes dísz- és használati tárgyakra törekszik. A csornai könyvtárban bemutatott Adventi asztal című tárlatát az ünnepvárás hangulatának fényében állította össze, mintegy ráhangolódva a közelgő karácsonyra. – Az ember mindig nagyon örül az elismeréseknek, de különösen büszke vagyok a Népművészet Ifjú Mestere díjra, melyet 2004-ben kaptam meg, s rá két év múlva átvehettem a Népi Iparművész minősítést – fogalmazott Ángyán Csilla, aki eddigi két évtizedes pályafutása alatt műveivel rengeteg helyen bemutatkozott: Budapest szinte valamennyi nevezetes múzeumában és az ország számtalan nagyvárosának kulturális intézményeiben. A jelentősebb horderejű, önálló kiállítások egyrészt fárasztóak, másrészt pedig ösztönzőleg hatnak az elkövetkezendő kihívásokra.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.