Adventi várakozás Beleden: az Úr érkezőben van

Nem véletlenül a lila a karácsonyi előkészületek színe. Az ünnepek közeledtével megbánjuk bűneinket és szeretnénk letenni terheinket, a nagyobb távlatokban pedig ott van az örök élet ígérete. – Az adventi időszak jó alkalom arra, hogy utat építsünk a szívünkből embertársaink felé – fogalmazott Smudla Tamás plébános.

Adventkor lila színbe öltöztetik a templomok oltárát és a szószéket. A nagyböjthöz hozzáillőnek érezzük a bűnbánatot, Jézus szenvedésének időszakát. Adventben viszont kevésbé gondolunk erre, mert inkább a karácsonyvárás öröme, egyfajta izgatottság árad szét az emberek szívében – fogalmazott Smudla Tamás, majd így folytatta: A liturgia olvasmányai, a szentmise könyörgései is arra utalnak, hogy a hívők nemcsak a földi karácsonyokra gondol. Innen továbbmenve az advent sem feltétlenül jelent olyan önfeledt örömujjongást, amely megelégedettséggel tölti el az embereket.

A közénk érkező Ember Fia számadást tart, megítéli a világot és bennünket is életünk végén. A lila szín azt szimbolizálja, hogy készülünk az Úrral való találkozásra és az örök számadásra.
– Az üdvösségünk felől olyan nagyon biztosak nem lehetünk, hiszen lehetetlen mérni, csak az Isten látja az ember teljes életét és szívét. Az imádkozó hívek bizalommal és reménységgel vannak tele az örök életet illetően, de azt nem mondhatjuk, hogy kézben van ennek a kulcsa. Pál apostol is arra szólít fel minket, hogy gyakoroljuk a jó cselekedeteket. Legyünk türelmesebbek és alázatosabbak – folytatta a gondolatmenetet a beledi plébános.
A karácsony az Úrral való találkozás örömét is adhatja, melynek komolyságát az adja, hogy nem lehetünk teljesen biztosak a megérkezésében. – Feladatunk, hogy nyissunk utat az érkező Úr számára. Ennek az útnak a jó cselekedetek általi kikövezése nem teljesen az egyén feladata, mert az Úr is elindul felénk. Földi viszonyok közt lemérhetetlen, hogy ki hol tart, meddig jutott, ezért Istenbe vetjük bizalmunkat és kéréssel fordulunk felé.

A hajnali miséken is a fényt, a világosságot keressük, amely maga Krisztus. Eleinte csak pislákol, de az ünnepek közeledtével egyre jobban látjuk.
– A zsidóság körében mindig jelen volt a Megváltó várása. Az első olvasmány is így szólt: igaz sarjat támasztok Izraelnek. Mi katolikusok ezt a sarjat Jézus Földre jöttével azonosítjuk. A kiválasztott nép mindig is hordozott dicső és fájdalmas életében egy ilyen mély vágyakozást Isten felé. Amikor testet öltött az Úr Jézus és eljött közénk, nem mindenki tudta befogadni őt. Persze minden korban voltak olyanok is, akik jobban megnyitották a szívüket és körülvették az elérkezett üdvözítőt.
A karácsonyi énekek közül jól ismert „Ó jöjj, ó jöjj, üdvözítő” Jézusnak szól, mert az iránta való vágyakozást fejezi ki a kórus előadása. Isten eljön közénk és megszabadít minket. A pogány népeknél nem jelent meg ez a fajta. várakozás. A Szentírásnak van egy olyan része, mely kimondja: a többi nép is rátalál a Megváltóra. «Aki nem keresett, rám talált, fölismert, aki utánam nem járt.»
A karácsony mindenkit megszólít, mely a család és az együttlét ünnepe. Az örök élet ígérete a teljességet hozza el mindenki számára, ezért az ember úgy igazítja hozzá lépteit, hogy élete elérje az igazi célját, majd odaát is rátaláljunk. A reménység öröme nem tesz elbizakodottá senkit, hanem alázatosságra tanít.
– A jóakaratban, felebaráti szeretetben találkozhatunk Istennel, aki megnyitja szívünket a hit felé. Ő az, aki hozzánk jön, ezért sosem reménytelen a vele való találkozás, hiszen nem egyedül a mi igyekezetünkön múlik. Az Úr valóban közel és biztosan megjön. Kívánok szép adventet, melyből bátran meríthetünk, hogy megéljük a jelen pillanatot, amelyben most vagyunk. Ne a múltba meneküljünk és ne a jövőt várjuk, hanem éljük meg jól a jelent a Jóisten szeretetének sugarában, mint egy metszéspontot, amelyet felénk közvetít.