Harmadik alkalommal került megrendezésre a Kapu-Vára Fesztivál, melybe új színt, illetve ízeket hozott a Kapu Vári Bogrács Mustra. Dr. Pintér Gábor szerint az önkormányzat, a civil szervezetek és a vállalkozói szféra összefogásával valósulhatott meg a látványos program.
Közel húsz csapat vett részt a harmadik alkalommal megrendezett Kapu-Vára Fesztiválon, melyen 200-250 főre tehető a harcoló katonák száma.
– Amikor átgondoltuk az egész rendezvényt, a gasztronómiát fókuszpontba állítottuk – fogalmazott dr. Pintér Gábor. A Kapu Vári Bogrács Mustrán több mint tíz főzőcsapat készítette el kedvenc ételeit. A szervezést megvalósító ÍzvadÁszok szakavatott zsűrit hívott a főzőmustrára. A főzőcsapatok elégedettek voltak a szervezéssel, de legalább ennyire az ételeiket kóstoló csapatok, vendégek. A húsos és hús nélküli falatok mellett az édes szájúaknak is kedveztek a különféle süteményekkel.
– A korhű táplálékot a mai modern technikai eszközök felhasználásával nehéz lenne előállítani, de a bográcsozás valamennyire visszaidézte a tábori hangulatot – magyarázta a főszervező. – Régen gyakran előfordult, hogy a haza védelmére felesküdött katonák éhesen indultak a csatába – fűzte hozzá.
A szervezők jövőre is szeretnék megtartani a főzőprogramot, melyet elképzelésük szerint ki lehetne bővíteni valamilyen italkínálattal. – A vitézek szerették a bort, ezért célszerű lenne egy borfesztivál megszervezése is – példálózott dr. Pintér Gábor.
A részt vevő csapatok már ismerősként érkeztek Kapuvárra, a csehek viszont idén először vonultak fel a város harcterére. A külföldieket minden helyi jellegzetesség érdekelte, még a szentmisén is megjelentek. Olyan gyakorlott muskétások érkeztek például Gyulakesziről, Tatáról, Szigetvárról, Sárvárról, Körmendről, Salföldről, Egerből és Szabadbattyánból, akik jó barátságot ápolnak a kapuváriakkal, de az is előfordul, hogy egy településről több csapat (magyar, török) látogat el a Rábaközbe.
Az ismerős csapatok minden évben várják a kapuváriak meghívását, de fordítva is igaz: Kapuvár jó hírnevét viszi a Kapuvári Hajdúk és Gartai Muskétások Hagyományőrsége egy-egy hazai vagy határon túli fesztiválon, ugyanakkor a város is büszke lehet történelmi hagyományait felelevenítő csapatára.
– Az erkölcsi és anyagi támogatás nélkül ez a program nem jöhetett volna létre – foglalta össze a riportalany a sikeres fesztivál tanulságait. A kapuváriak ereje abban rejlik, hogy közösen a városvezetéssel értékelik át a programokat, majd a következő évben megpróbálnak valamit újítani. Az esetleges hibákra pedig úgy tekintenek, hogy legközelebb megpróbálják elkerülni. Miként lehetne még nagyobb szabású a fesztivál? Dr. Pintér Gábor szerint profi rendezvényszervező irodák tudnának ennél színvonalasabb programsorozatot létrehozni, míg a szervezők főállásban nem ezzel foglalkoznak, hiszen a munkaidő után próbálnak megfelelni az ilyen jellegű kihívásoknak.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.