Akik nem adják fel: bemutatkoztak az Edvéért tenni akaró helyiek

A vicai születésű Bödecsné Horváth Gyöngyi férjhez menetele után került Edvére, s a falut azóta nagyon megkedvelte, olyannyira, hogy kétműszakos kapuvári állása mellett vállalta a társadalmi  munkát. – Szívesen csinálom, mert jó látni, hogy szépül a park – indokolta az önkéntes tevékenységet, de annak is örül, amikor a településre érkező vendégek megdicsérik a rendezett környéket. A közösségért együtt dolgozó csapat legfiatalabb tagja mindössze öt éves, aki nagyon élvezte a felnőttek virágültetését. Bödecsné Horváth Gyöngyi szerint túlhajszolják magukat az emberek, ezért  stresszes életet élnek, így egyre nehezebb összetartani az embereket, még az ilyen kis helyen is, mint amilyen Edve.
A tősgyökeres edvei Szalai Károlyné 25 évig dolgozott a szomszéd településen működő cipőgyárban, s a cég megszűnése után vállalta el a szociális gondozói állást.  A cipőfelsőrész-készítő szakmunkásnak nem volt rossz sora akkori helyén sem. Mostani munkáltatója a beledi családsegítő szolgálat, és mivel  a helyben élő idősekkel foglalkozik nap mint nap, neki nem kell a munka miatt utazgatnia. Ebédet visz a gondozottaknak, s mindig abban segít, amire épp szükségük van: takarít, bevásárol, közreműködik a ház körüli tennivalókban, amelyből akad bőven, hiszen egyre több a rászoruló. Eleinte négy órában dolgozott, de azóta szaporodott a tennivalója. Az egyedülálló  nyugdíjasok annyira ragaszkodnak  megszokott gondozójukhoz, hogy szinte minden percéről beszámoltatnák. A mozgásában korlátozott emberek nála érdeklődnek ismerőseik hogylétéről, és apró-cseprő gondjaikat is megosztják vele, ami nem csoda, hiszen a nap nagy részét magányosan töltik. A gyerekek kirepültek, az sem biztos, hogy a településen élnek, ezért inkább csak a hétvégén látogatják a szülőket, nagyszülőket. A riporterünkkel beszélgető Juditnak energiájából még arra is futja, hogy plusz munkát vállaljon falujában, ahol szerinte is nagyon jó közösség jött össze. A többiekért tenni akaró helyiek nagyon jól tudják, hogy min kellene változtatni, de ahogy mondják, ez bizony nehéz, hiszen egyre idősebb a népesség, a fiatalok pedig elszállingóznak. – A polgármestert próbáljuk segíteni, hogy minden szép meg jó legyen – tette hozzá a reményét nem vesztő Szalai Károlyné.
A társadalmi munkát végző csapat legidősebb tagja Nagy Jánosné, aki kiskora óta él Edvén. Mindhárom gyermeke megtalálta  boldogulását, ki a közelben, ki pedig Németországban. A téesz volt dolgozóját annak idején is “megtalálta a munka”. Aratási időben szinte egész nap talpon volt: a környékbeli szövetkezetektől és a magángazdáktól is hozzá hordták a gabonát. – Még ez volt a könnyebb, mert kukoricaszezonban sötétben jöttem, és sötétben mentem – mesélt nem könnyű életéről Nagy Jánosné, aki megszokta a falusi létet. – Korábban is segítettem, szeretem csinálni, jó ez a kis közösség – tette hozzá. A község önkéntesei egyként mozdulnak, hívni sem kell őket: a ház elől induló kistraktor hangjára gyülekeznek este, hogy kihordják a  kútból merített, napközben meglangyosodott öntözővizet. A nyugdíjas fennmaradó idejében a kertet rendezi, de ha valamire megkérik, mindig szívesen segít. Amíg bírja és ereje engedi, rá lehet számítani.

Jakab Béla, a 2007-ben 18 taggal alakult edvei Aranyélet nyugdíjasklub vezetője a csoport működéséről beszélt. Az idősek minden második héten találkoznak egymással, terveket szövögetnek, beszélgetnek és énekelgetnek ilyenkor. A társaság annyira belejött a dalolásba, hogy a következő évben megalakították az énekkart. Belföldi kirándulásaikat pályázati pénzből, illetve önerőből fedezik. – A magunk szórakoztatásán túl szeretnénk színesebbé tenni az ünnepeket a faluban – fogalmazott a klubvezető, akit a hétköznapokban unokái foglalnak le, valamint a konyhakert és az egyik fiával közösen művelt földterület.
Németh Imre szintén részt vett a nyugdíjasklub szervezésében, aki szerint jó tíz évig nem mozdult meg semmi a faluban, ezért megpróbálták kicsit felélénkíteni a közösségi életet. A klubtag nagyon sajnálja, hogy a fiatalok elhagyják a települést, ezért ünnepeiken is csak az idősek és néhány iskolás vesz részt. Horváth Gabriella a legelsők közt lépett be a helyi nyugdíjasklubba. A falu könyvtárosa nem tartja magát zárkózottnak, és jól érzi magát kortársai társaságában, az éneklés egyenesen feldobja a hangulatát.
Szalai Károly volt tűzoltóparancsnok közel ötven esztendeje él Edvén, manapság pedig a falugondnoki teendőket látja el. Keresztapja után megbízták az önkéntesek irányításával, tőle pedig  unokaöccse fia vette át a feladatot. Mint mondta, a felszerelés bővítésére nem nagyon van keret, de azért összekapják magukat a tűzoltóversenyekre. – Nemcsak a győzelem, hanem a részvétel a fontos, meg a lelkesedés, mert anélkül nincs semmi – jegyezte meg a beszélgetőpartner. A közhasznú munkásból falugondnokká előlépett Szalai Károly szerint munkakörébe sok minden belefér: betegszállítás, fűnyírás, iskolabusz-vezetés stb. Hozzátette: Aki egyszer elhagyta a falut, az nem nagyon jár vissza, ezért az ittmaradók csapatszellemét kellene erősíteni.