Kölcsönösen látogatják egymás rendezvényeit: a rábatamásiak meghallgatták dr. Barsi Ernő néprajztudós farádi előadását, legutóbb pedig együtt indultak a Hanyba kirándulni. A társaság elindult a falu határában lévő vadászházhoz, valamint útba ejtették a madárvártát. Délben ebéd és meglepetés tombola várta a közel nyolcvan fős vendégsereget, a talpalávalót pedig a szanyi Rugli Béla és társa szolgáltatta az időseknek- tudtuk meg a részleteket Tuka Miklóstól, a rábatamásiak klubvezetőjétől. - Falun élő emberek vagyunk, sokan közülünk mezőgazdasági munkások voltak, ezért úgy döntöttünk, nem autókonvojjal, hanem lovas kocsival utazunk, s közben nótázgatunk, beszélgetünk, és haladunk a cél felé - folytatódott az élménybeszámoló. Továbbá elhangzott: Ősznél előbb már nem ta-lálkoznak egymással, mert a nyugdíjasklub tagsága nyári szabadságát fogja tölteni, ami annyit tesz náluk, hogy családjuk társaságában lesznek ezekben a hónapokat. Aki teheti üdülni megy, míg mások az unokákat várják otthonukba. Tuka Miklós elmondta, hogy programjaikat féléves ciklusokban tervezik, ezért a szünet utáni első vezetőségi ülésen folytatják a tervezgetést. Hogy miért járnak össze? A klubvezető így válaszolt: Az ember társas lény, szeretjük a barátságot. Ez a dolog vezérel bennünket arra, hogy minél több társközséggel alakítsunk ki kapcsolatot.
Tálos Ferenc, a farádiak klubvezetője feladatuknak tekinti, hogy kimozdítsák otthonukból az időseket. Feltett szándékuk, hogy a szabadidő hasznos eltöltésére különböző szociális és kulturális programokat szervezzenek az éltesebb korú embereknek. A farádi nyugdíjasok szervezett közössége megalakulása óta létszámban csak gyarapodott, de élményekkel is gazdagodtak jócskán. Gyakran kirándulnak a környéken, bejárták a Dunántúlt, de a Balaton északi partjáig is elmentek. - A falu ünnepségein állandóan részt veszünk, megalakult a dalkörünk - mesélte Tálos Ferenc. A rábatamási nyugdíjasokon kívül vendégül látták a jobaháziakat, a bogyoszlóiakat és a vágiakat is - magyarázta a klubvezető -, majd hozzátette: mindannyian jó érzéssel távoztak Farádról. A falu idősebb lakói nem restek, mert megemlékeznek a nemzeti ünnepekről, nőnapon felköszöntik a hölgyeket, tavasszal májusfát állítanak, s még a szerenádhoz is kedvet éreznek.
A két csoport tagjainak nincsenek nagy óhajai, mindössze annyi, hogy jól érezzék magukat a többiek társaságában, és egyre több barátot szerezzenek a nyugdíjasévekre.
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.