A Sokoróaljai kistérség és a Rába mente határmezsgyéjén elterülő Tét 2001 nyarán nyerte el a városi címet, de már korábban is meghatározó szerepet játszott a környék életében. A Győr, Csorna, illetve Pápa városoktól kb. azonos távolságra lévő, közlekedési csomópontban található, évek óta négyezer fős lélekszámú település szerencsésnek mondhatja magát az elhelyezkedés tekintetében, ezért mindig vonzotta a hozzá közel eső falvak lakosságát. Tagadhatatlan, hogy náluk is vannak eladó házak, ami a lakosság elvándorlását jelezheti, de eddig még nem mentek le a „bűvös négyezer” alá, és hogy ez a jövőben is így maradjon, megfelelő szolgáltatásokkal próbálják itt tartani az embereket. A polgármesteri hivatal szervezeti egységén belül működik a gyámhivatal és az okmányiroda. A település legnagyobb intézménye a Kisfaludy Károly Általános Művelődési Központ, amely magában foglalja az alsó és felső tagozatos általános iskolát, az óvodát és a bölcsődét, a művelődési házat, valamint a helytörténeti gyűjteményt. A társulási megállapodásnak köszönhetően az iskola szervezeti egysége számos közeli település tagintézményével bővült. A földhivatali és a munkaügyi kirendeltség szintén növeli a városban intézhető ügyek számát, de utóbbi átmenetileg szünetelteti a félfogadást.
A település a Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulásával ápolja a legszorosabb kapcsolatot, s ennek berkeiben működik a pedagógiai szakszolgálat, valamint a gyermekjóléti és szociális intézmény. Ezen egységek természetesen nemcsak a tétieket, hanem a környékben élő állampolgárok mindennapos ügyintézését szolgálják. A helyiek egészségére két felnőtt és egy gyermekorvos vigyáz, ezenkívül kettő gyógyszertár is működik a településen. – Reméljük, a közeljövőben a járóbeteg-ellátás is megoldódik a kistérségben, anélkül, hogy bárkinek utaznia kellene máshova – mondta dr. Kukorelli László, majd hozzátette: egyes vélemények szerint a győri kórháznál is jobb felszereltséggel rendelkező, a 21. századi igényeket kielégítő gyógyítóházba jöhetnek majd az emberek.
Aki Tét honlapját azzal a szándékkal böngészi, hogy valamilyen gyors képet kapjon a település életéről, valószínű, hamar felfedezi a civil szervezetek rendkívül nagy számát.
A polgármester csak megerősítette ezt az információt: Téten folyamatosan alakulnak az újabbnál újabb egyesületek. A városvezető a település biztonsága szempontjából két egységet emelt ki: a tűzoltóságot és a polgárőrséget, de a hagyományőrző egyesülettől kezdve az egyedül élőknek támaszt nyújtó szerveződésen át, a hosszú évtizedes múltra visszatekintő nyugdíjasklubig nagyon széles a paletta. Az Európa-szerte ismert ifjúsági fúvószenekar sok helyen vállal fellépéseket, amivel messze földön öregbíti Tét hírnevét. A civilek felsorolása természetesen nem teljes, ami megint csak szép számukkal magyarázható. A lényeg, hogy tevékenységükkel szinte teljesen lefedik a teljes lakosságot, hiszen az életkor és az érdeklődési kör szerint egyaránt változatos programokat és találkozási lehetőséget kínálnak. A város értékeli az önszerveződő csoportok törekvéseit, s ennek megfelelően támogatja is. Idén sajnos a felére csökkent a költségvetési rendeletben meghatározott összeg. A polgármester azonban megjegyezte: ha befejeződnek a település nagyberuházásai, akkor némileg csökkennek az önkormányzat terhei, tehát újból nagyobb lesz a hozzájárulás. A civilek által kezdeményezett szüreti felvonulás és gyermeknapi program idén az anyagiak hiánya miatt nem kerülnek megrendezésre, de a városvezetés keresi a megoldást a hagyományteremtő céllal megindított össznépi találkozók visszaállítására. Bár még nem végleges a műsorterv, de minden évben igényli a lakosság az advent és karácsony idején az evangélikus templomban megtartandó fúvószenei koncertet, így ezt 2012-ben is megtartják.
A tősgyökeres téti családból származó polgármester szeretné visszaadni a településnek mindazt a sok-sok értéket, amelyet a szülőhelyétől kapott, ezért – az álmok és a vágyak helyett inkább a realitás talaján maradva – elsősorban az önkormányzat stabilizálására és az élhető kisváros kialakítására törekszik.
Beküldés dátuma: 2012. 09. 19.
-
Felnőttek ingyenes szakképzése Kapuváron
A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít 2025 márciusától felnőttek számára.
-
Felnőttek ingyenes szakképzése Kapuváron
A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít 2025 márciusától felnőttek számára.
-
A Beledi Egyesített Szociális Központnak nem csökkennek, sőt, sokasodnak a feladatai
Egyre több fórumon szóba kerül, hogy milyen extrém esetek alakulnak ki az iskolai közösségekben.
-
Gyertyaszentelés a csornai katolikus óvodában
Gyertyaszentelő ünnepséget tartottak a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskolában.
-
Beledi természetfotós előadása a Rábaköz élővilágáról
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
-
Korszerű képzés a Csukásban
A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.