– A mostani ünnepség egyértelműen a fejlődés irányát jelzi – mondta dr. Winiczai Zoltán igazgató az 1,6 milliárd forintos beruházásból megvalósuló új központi járóbeteg–rendelőintézet alapkőletételén.
Új rendelőintézet épül a Csornai Margit Kórház területén. Nem csak szebb környezetben fogadják a betegeket, hanem egy helyre csoportosítják a szétszórtan elhelyezkedő szakellátásokat. Olyan huszonnégy órán át üzemelő sürgősségi fogadóhelyet terveznek, ahol elsősorban a mozgásszervi problémával érkezőket látják el, de a célok közt szerepel, hogy a sebészet két műszakban látja el feladatait. A projekt része az a közel 300 millió forintos eszközbeszerzés, mely elsősorban bázisdiagnosztika berendezéseit újítja meg, illetve bővül a diagnosztikai egységek infrastruktúrája, továbbá korszerű informatikai rendszert telepítenek.
21. századnak megfelelő gépek és berendezések fognak az orvosok rendelkezésére állni, továbbá a rendszer alkalmassá teszi a kórházat a telemedicina bevezetésére. Bekapcsolódva az egészségügyi ellátás nagyobb intézményeinek háttérbázisába, ki tudják használni a fizikailag távolabb lévő, fejlett technikai eszközöket is, valamint az orvosok konzíliumot tarthatnak egymással egy-egy betegség kapcsán. További előny, hogy egyszerűen megoldható az ún. távleletezés. A Csornán dolgozó szakszemélyzet nemcsak kikéri a megyében működő kórházak véleményét, hanem felkészülten várja a speciális feladatokra szóló megbízásokat is, mintegy bekapcsolódva a magasabb szintű egészségügyi ellátás „vérkeringésébe”.
Dr. Winiczai Zoltán igazgató főorvos arról beszélt, hogy a kórház vezetése az építkezés miatt felszabaduló területek hasznosításán is gondolkodott. A megszüntetésre váró szakrendelő helyén olyan fogadórészt alakítanak ki, mely a jövőben társalgóként funkcionál. Az „A” tömb legfelső szintjén kápolna fogadja a lelkileg megtisztulni vágyó embereket. Ugyancsak a páciensek érdekeit tartották szem előtt, amikor úgy döntöttek, hogy a betegek fedett átvezető folyosókon közlekedhetnek az egymással összeköttetésben lévő épületrészek között.
A kórház bizalmi elven működik, mert a betegek fenntartás nélkül remélik, hogy az orvosok és az ápolók tudásuk legjavát nyújtva segítenek rajtuk. Csorna ékes példája az előbbinek – jegyezte meg Gyopáros Alpár.
Az emberi tényezők mellett nagyon fontos a technikai háttér és az épített környezet. Az intézmény dolgozóinak lelkiismeretes hozzáállása és kitartása is kellett ahhoz, hogy a 100 éves kórházunk újabb „gyöngyszemmel” gazdagodjon – tette hozzá az országgyűlési képviselő.
Nagyon szép 2026-os év elé néz a csornai Kossuth Iskola, ahol hamarosan új tanműhely épül
2025. november 12-én ünnepélyes keretek között helyezték el a Soproni Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskolájának új tanműhelyének alapkövét.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.