Ön Turi György polgármesterrel folytatott megbeszélést. Miről tárgyaltak?
- Gyopáros Alpár országgyűlési képviselővel együtt látogattunk el dr. Turi György polgármester úrhoz. A település lehetőségeiről beszélgettünk, és a következőt tanácsoltam a polgármester úrnak: mindenképpen hasznos, ha Csornának is elkészül a stratégiai fejlesztési terve, amely megmutatja, hogy a 2010-től 2014-ig terjedő kormányzati és önkormányzati ciklusban melyek a főbb kitörési pontok. Az államtitkár ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy Gyopáros Alpár országgyűlési képviselővel együtt segíti a csornaiak elképzeléseit, valamint megkeresik azokat a közös pontokat, amelyek leginkább illeszkednek a kormány terveihez.
Mit profitálhat Csorna ebben a kormányzati ciklusban?
Dr. Nyitrai Zsolt szerint nem érdemes elaprózni a terveket, hanem ki kell jelölni azt a legfontosabb négy-öt fejlesztési elképzelést, amelyet mindenképpen meg kívánnak valósítani még ebben a ciklusban. A beszélgetés során természetesen szóba került a termálfürdő, valamint az új Széchenyi-terv egészségturizmusra vonatkozó pályázatait is érintették. - Továbbá beszéltünk az elkerülő útról, mint az egyik legrégebbi problémáról. Tájékoztattam a polgármester urat arról a támogató döntésről, amely szerint megkezdődhet ebben a ciklusban az elkerülő útnak a megépítése - hangzott az interjúban. Az államtitkár megjegyezte: ha minden az elképzelések szerint halad, akkor akár be is fejeződhet a beruházás még ebben a periódusban. A beszélgetőpartnerek szóba hozták, hogy Csornának régen előnyt jelentett a tranzit jelleg, ma viszont inkább gátolja a várost és térségét a további fejlődésben.
Mire számíthatnak a ciklusban a rábaközi kistelepülések?
- Remélem, hogy a térség kistelepülései is szép jövőre számíthatnak, de itt is kulcskérdés az előbb említett elkerülő út. Az infokommunikációs államtitkár reméli, hogy Csorna visszaszerzi vezető szerepét a térségben, és akkor magával húzhatja a környező településeket. - Mindenképpen összefogásra van szükség, és élni kell az új Széchenyi-terv adta lehetőségekkel - hangsúlyozta dr. Nyitrai Zsolt.
Beküldés dátuma: 2011. 03. 02.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Díjnyertes borok, minőségi ételek, színvonalas fellépők a csornai fröccsnapokon
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
-
A Beledi Egyesített Szociális Központ öt turnusból álló nyári tábort szervezett
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
-
Idén a Kapuvár Térségi Általános Iskola szervezett tábort a szünidőre
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
-
Ézsöl Krisztián nagy örömként élte meg felszentelését
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.