Beled polgármestere szerint a hosszú idő óta népszerű rendezvényt két dolog biztosan pozitív irányba befolyásol: az egyik, hogy jól kiválasztott állandó időponthoz kötődjön, a másik pedig az, hogy időnként meg tudjon újulni, s nemcsak a változatosság miatt, hanem az észszerűség, szükségszerűség elve mentén is.
Eleinte sokan megkérdőjelezték, hogy mi szükség a beledi pünkösdi fesztiválra, de ahogy teltek az évek, elhalkultak a kritikus hangok, és a program mára szinte intézménnyé vált a Dél-Rábaközben. Ez a fesztivál mindenkinek mást jelent – fogalmazott Major Jenő, majd így folytatta: a vidékről érkezők örülnek, ha találkozhatnak egy-egy országosan ismert fellépővel, a helyiek pedig a felhőtlen szórakozás mellett azt is értékelik, ha beszélgethetnek ismerőseikkel, az ünnepségre távolabbról érkező családtagjaikkal.
A 2019-es pünkösdi fesztivál az állandóság mellett több újdonságot tartogatott: ilyen az eddigiekhez képest eltérő helyszín, a megszépült piactér, és idén jóval több, változatosabb program várta az érdeklődőket.
– Az idei rendezvényen megünnepeljük a városi cím elnyerésének tizedik évfordulóját. Méltó helyen köszönjük meg városunk működése és fejlődése szempontjából legjelentősebb öt vállalatunk tevékenységét – fogalmazott Major Jenő, aki egyrészt a cégek szakmai munkájára, valamint a település civil közösségének támogatására gondolt.
– Köszönetet és elismerést érdemelnek azon civil szervezetek is, amelyek a legtöbbet teszik a város közösségi életének felpezsdítéséért, vagy tagjaik példát mutatva olyan szinten tevékenykednek, amely határainkon túl is elismerést vált ki és öregbíti városunk hírnevét – tette hozzá.
A polgármester úgy gondolta, hogy az ünnepségen csak a legnagyobb volumenű fejlesztésekről beszél, melyek jelentős része európai uniós forrásból, másrészt állami támogatásból, harmadrészt pedig saját erőforrsából készült el. A helyi termelői piac 27,8 millió forint támogatást nyert, a városháza, a konyha és az étkező épületeinek energetikai korszerűsítésére 76,3 millió forint pályázati pénz érkezett, de az időközben történt drágulás, valamint a konyhafelújítás kibővítése miatt mintegy 57 millió forint önrészt igényelt. 56,9 millió forint támogatásból és 21,6 millió forint saját erőből sikerült meghosszabbítani a Rákóczi úti kerékpárutat a város nyugati végében lévő iparterületekig. A közel 3 kilométer hosszú, hét utcát érintő járdafelújítás és az egészségház előtti tér megújítása 15 millió forint állami támogatásból és 32 millió forint saját forrásból valósult meg.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.