A korábbi években beadott, később elfogadott pályázatok eredményeként számos intézmény újult meg, így a polgármesteri hivatal épülete és részlegesen a Petőfi utcai óvoda. A pavilonok, sétálóutak és közművek kiépítésével komfortosabb és szebb lett a Kerék-tó Szabadidőközpont és környezete, de megkezdődött a faluház korszerűsítése is. Januárban kezdte meg működését a családi napközi, mellyel a 0 és 3 éves korú gyermekek nappali ellátásában értek el jelentős javulást. Szintén ettől az évtől vált teljessé a szociális szolgáltatási tevékenység a faluban, ezentúl megújult környezetben várják az időseket. A nagyközségi

hulladékprojekt keretében huszonnégy lerakót tesznek rendbe Csorna és Mosonmagyaróvár térségében, melyek közül a kónyi Tökös-tói szeméttelep több mint 300 millió forintot igénylő teljes rekultivációja az egyik legnagyobb volumenű munka lesz az idén.
Aller Imre jelentős eredménynek tartja, hogy némi mozgás észlelhető a falu iparterületén, hisz fejlesztésbe kezdtek az ide települő vállalkozások, valamint aláírták azt a szerződést, amely szerint előreláthatólag 800 m2-es üzletet fog építeni a CBA áruházlánc a Mátyás király utca környékén.
Kóny népessége az elmúlt tíz évben lassú mértékű növekedést mutat, és jelenleg is van eladó építési telek a faluban. A fejlődés következő állomásaként sokak gondolatában felmerült a városi rang elnyerése is, ami Aller Imre szerint elismerést jelent, ezért arra törekednek, hogy minél többfajta szolgáltatást tegyenek elérhetővé a lakosságnak. Kóny működési hitel nélkül gazdákodott 2010-es év végéig, az idei koncepció számai pedig azt mutatják, hogy az állami támogatás sajnos nem fogja elérni az előző mértékét, ezért takarékos gazdálkodásra számíthatnak. A település vezetője megerősítette: Nem jött el a kánaán. A realitás és a lehetőségek között kell tervezni 2011-re, így továbbra is a megkezdett pénzügyi politikát folytatják.
A 2010-es év meghatározó eseménye az országgyűlési és helyhatósági választások voltak, melyek nagyban érintették Aller Imre pályafutását, és ezáltal a kónyiak mindennapjait is. Az újból megválasztott polgármester erre így reagált: Nemcsak náluk, de más településeken is eldurvult a kampány, melyben ő nem kívánta felvenni a kesztyűt. Szerinte a jelölteknek az eredményekre, valamint a jövőbeni célokra összpontosítva kell elnyerniük a választók bizalmát, s nem a negatívumokkal. Úgy véli, hogy nemcsak azért kell beteljesíteni a korteskedés hevében mondott fogadalmát, mert megígérte, hanem, ha komolyan gondolta, akkor mindent el kell követni a település érdekében. Persze mindig vannak olyan körülmények, amelyek miatt ha megfeszül, sem tudja teljesíteni amit eltervezett, de azt senki sem engedheti meg magának, hogy ne tegyen meg minden lépést a fejlesztések érdekében - szögezte le Aller Imre. - Túl kell lépni a kudarcokon, és megkeresni az újabb lehetőségeket, mert csak ez vezet eredményre - fűzte hozzá a nyilatkozó, aki a nemrég felállt testület munkájával kapcsolatban megjegyezte: reméli, mentes lesz a felesleges vitáktól, és sok idő marad az érdemi tevékenységre.
Beküldés dátuma: 2011. 01. 19.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.