Amikor a mennyiség átcsap a minőségbe

A bágyogszováti Haszonics József általános iskoláját még szülőfalujában végezte, de később átkerült a másik faluba, Rábatamásiba. A győri 401-esben kitanulta az épületburkoló szakmát, mellyel először a magasépítőknél helyezkedett el, onnan átment az ÉPFU-hoz, később pedig a Rába gyárban dolgozott. De témánk kifejtéséhez térjünk vissza a környékre. A téesziroda munkatársaitól kapta az első postai bélyegeket, s mikor elkezdte az iparit, hobbijának már szakköri keretek közt hódolt, ahol megtanulta a blokkok és sorozatok rendszerezését. A tájképeket ábrázoló képeslapokat saját utazásai során szerezte be, vagy ismerőseitől kapott egy-egy darabot, így szépen gyűlt az állomány.

Haszonics József a söralátétek iránt nyilván akkor kezdett érdeklődni, mikor felnőttkora küszöbéhez közeledett. A helyi presszóban tett szert gyűjteménye első darabjaira, majd inkább a különlegesebbnek számító példányokat kereste. Egyébként kedvence az Ászok-alátét, mert azt legalább megyénkben állítják elő. A lelkes szurkoló sokszor elkísérte a szováti kézilabdásokat a meccsekre, s kihasználva az alkalmakat, a söralátéteket idegenben is összeszedte. Az érdekes időtöltést választó rábatamási lakosnak arról nincs tudomása, hogy a sörgyártók milyen szempont szerint jelennek meg a legtöbbször kör vagy négyzet alakú kartonlapocskákkal.

A szenvedélyes gyűjtőt egy idő után nem a mennyiség, hanem a minőség hozza lázba. Így történt ez Haszonics úrral is, mert nemsokára más szemmel nézett kollekciójára: tájegységenként, régiónként kezdte rendszerezni, és az adott helyre jellemző sajátosságok alapján bővítette kínálatát. Mint mondta, a műfajban ő még kicsinek számít, hiszen csak ezerötszáz körüli darabot kóstál az összeállítása, de haverjainak megvan a két-háromezer is. Egyre tudatosabbá vált a hobbista, mert az egyik közösségi portálon létrehozta a söralátétgyűjtők klubját. A visszajelzéseken igencsak meglepődött, mert nem gondolta, hogy ennyi embert érdekel. És hogy ne csak a virtuális térben működjön a dolog, ismerőseivel „cseretársi kapcsolatot” létesítettek. Litvániától Ausztráliáig kapja a küldeményeket, s a „csereüzletet” postán keresztül bonyolítják le. A tagok megbíznak egymásban, mert egy-egy alkalommal negyven-ötven darab kerül át a másik földrészre vagy országba, de általában rendre megérkeznek a küldemények. Kapott már söralátétet a lengyelektől, és az internet révén szervezés alatt van a görögökkel, a románokkal és a lettekkel való adok-kapok. A rábatamási gyűjtőnek német partnere egyelőre nem akadt, pedig biztos sokan fogyasztják náluk is a „folyékony kenyeret”. Haszonics József  a világháló révén nemrég csatlakozott ahhoz a társasághoz, amelynek tagjai megoldották a katalogizálást, így reménykedhet kollekciója bővülésében.

A változatos, szép, dekoratív kivitelezés szemet gyönyörködtető.
A gyűjtő komoly dilemma előtt áll a kétoldalas söralátétekkel, mert ha az egyik minta passzol, nem biztos hogy a hátlapján lévő motívum is beleillik a sorba. Haszonics József egyelőre nem jött rá a megoldásra, ezért vagy kettesével szerzi be a darabokat, vagy pedig kénytelen ládikában tartani és állandóan forgatni azokat. Javasolnám neki a digitalizálást. Igaz, akkor nem fizikai valójában látná a gyűjteményt, de a beszkennelt és jellé alakított képeket legalább egyben élvezhetné. Ismerősünk előbb-utóbb el fog  jutni erre a pontra, mert nem elégedett a bedobozolt látvánnyal. Az alátétek attól még pihenhetnek a tárolóban, hisz mindannyian átmeneti állapotban vagyunk, mert az anyagi világtól egyre jobban haladunk a bitek és a bájtok felé.

A gyűjtő szempontjából fehér foltnak számít Óceánia és Afrika. Ki tudja, lehet, hogy  egyszer ezekről a helyekről is érkezik néhány darab. Haszonics József mindenesetre nem adja fel, és az interneten keresztül tartja a kapcsolatot „sorstársaival”. Rábaközi söralátét-gyűjtőről egyelőre nincs tudomása, de ez sem zárja ki, hogy egyedül van hobbijával, ezért ha valaki szabadidejében hasonló dologgal foglalatoskodik, bátran jelentkezzen nála.