iparit, hobbijának már szakköri keretek közt hódolt, ahol megtanulta a blokkok és sorozatok rendszerezését. A tájképeket ábrázoló képeslapokat saját utazásai során szerezte be, vagy ismerőseitől kapott egy-egy darabot, így szépen gyűlt az állomány.
lakosnak arról nincs tudomása, hogy a sörgyártók milyen szempont szerint jelennek meg a legtöbbször kör vagy négyzet alakú kartonlapocskákkal.
A változatos, szép, dekoratív kivitelezés szemet gyönyörködtető.
nem jött rá a megoldásra, ezért vagy kettesével szerzi be a darabokat, vagy pedig kénytelen ládikában tartani és állandóan forgatni azokat. Javasolnám neki a digitalizálást. Igaz, akkor nem fizikai valójában látná a gyűjteményt, de a beszkennelt és jellé alakított képeket legalább egyben élvezhetné. Ismerősünk előbb-utóbb el fog jutni erre a pontra, mert nem elégedett a bedobozolt látvánnyal. Az alátétek attól még pihenhetnek a tárolóban, hisz mindannyian átmeneti állapotban vagyunk, mert az anyagi világtól egyre jobban haladunk a bitek és a bájtok felé.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.