Az örömteli hír televíziós bejelentésekor a Nyitnikék csoport tagjai is jelen voltak: Bognár Regina, Bozi Rebeka, Cserpes Tirza Tamara, Horváth Ágnes, Horváth Petra, Károlyi Vanessza, Kiss Liza, Németh Alíz, Németh Vivien és Visi Julianna. A korosztályt az első és második osztályos nebulók alkotják, ők a Magyar Mazsorett Szövetség szabályzatát követve sajátították el a botforgatás technikáját, melynek lényege, hogy egyszerre mindkét karral, és lehetőleg változó alakzatokat bemutatva dolgozzanak. A hat-tízéves kislányok kedvelik a pomponos táncot, mely kellően játékos és fejleszti a ritmusérzéket. A II. Kőszegi Országos Mazsorett Fesztiválon résztvevő kapuvári táncosok véleménye megegyezett a következőkben: Hamar feloldódott a színpadon az izgalom, és onnantól kezdve jól érezték magukat, sőt Alíz érezte, hogy arany oklevelet fognak kapni. A pomponlányok annyira lelkesek, hogy jövőre is szeretnének versenyezni.
Cserpesné Bea a Szent tropezi csendőr című darabra készítette a mazsorettek koreográfiáját, ami a bírálók és a közönség tetszését egyaránt elnyerte, s végül arany oklevéllel és kupával díjazták első fesztiválos fellépésüket. A kapuvári fiatalok vígan, dalolva utaztak haza városukba. A csoportvezető szerint a kiváló eredmények részben a szülőknek is köszönhetőek, mert minden háttérsegítséget megadnak a munkához, hozzák, viszik csemetéiket és együtt örülnek a sikereknek. A megszólaló úgy gondolja, hogy ezek után a legfontosabb a folyamatos bizonyítás: valóban megérdemelték az elismerést. A folytatáshoz további erőt ad, hogy örömmel gyakorolnak a lányok, akik a mozgás elsajátításán túl azt is megtanulják, hogy kell együttműködni a csoportban. Cserpesné Bea hangsúlyozta: nemcsak a mazsorett fázisait mutatja meg a résztvevőknek, hanem felkészíti őket az elegáns magatartásra, ami előnyt jelenthet felnőtt korukban. Amíg öröm és vidámság tölti meg a színpadot, addig helyük van a világot jelentő deszkákon - véli a művészeti vezető.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.