A vállalkozó kedvűek biciklire pattanva vettek részt a csornai bringapálya átadóünnepségén. A beruházás több mint 36 millió forintba került, melynek részben az Aktív Magyarország Program támogatásával, részben pedig önerőből valósult meg.
– Örömmel tölt el, hogy ilyen szép napsütéses időben, zöldövezetben vehetünk részt az átadóünnepségen. Köszönjük államtitkár úrnak, hogy elfogadta a meghívásunkat a mai napra és még inkább köszönjük, hogy az Aktív Magyarország pályázataival már második alkalommal élhetünk a városban. A jégpálya is kiemelkedő, népszerű projektünk volt, ami nemcsak a csornaiakat, hanem az egész Rábaközt megmozgatta. Reméljük, így lesz ez a bringapálya esetében is – mondta ünnepi beszédében dr. Bónáné dr. Németh Katalin.
A polgármester elmondta, hogy valamennyi korosztály igényeit szeretnék kielégíteni. Példaként említette az új bölcsődét, az idősek otthonát, a közösségi tereket, a különböző épületek felújítását, a játszóterek és sportparkok létesítését.
Napjainkban egyre nehezebb kimozdítani a fiatalokat az online térből, de a Vilmos parkban átadott nem mindennapi közösségi tér talán hozzájárulhat a rekreációs lehetőségeikhez. Az elmúlt években több beruházás is megvalósult a területen: elkészült a műfüves pálya, a kutyafuttató, tanösvényt alakítottak ki és büfé is épült. – Reméljük, az állami beruházás keretében megrekedt uszoda építése új erőre kap és a jövőben talán egy görpark pálya is helyet kaphat ezen a helyszínen. A tavaly év végén
elnyert pályázatunkból lehetőségünk nyílik a parkban lévő tó és környezetének rendbetételére, valamint a műfüves focipálya körül egy rekortán futópálya létesítésére is – tette hozzá a városvezető.
Az izgalmas vonalvezetésű aszfaltos burkolatú pálya egyaránt tartalmaz hosszú egyenes szakaszokat és változatos kanyarokat, hullámokat 210 méter hosszan. Dr. Bónáné dr. Németh Katalin beszédének végén arra kérte a csornai fiatalokat, hogy vigyázzanak saját testi épségükre, ezért védőfelszereléssel használják a pályát.
Révész Máriusz elmondta: Államtitkárként az a feladata, hogy megteremtse a fiatalok számára a mozgás lehetőségét. – Öröm látni, hogy a biciklipálya átadóján ennyi lelkes, csillogó szemű fiatal várja, hogy mozoghasson. A politikus szerint fontos a megelőzés, mert hazánkban is sok a túlsúlyos ember, ami viszont hamar betegséghez vezethet.
Egy nemrég napvilágot látott WHO-kutatás szerint az életmódnak sokkal nagyobb jelentősége van fittségünk megőrzésében, mint gondolnánk – hangsúlyozta a politikus, akinek szintén vannak gyermekei, ezért tapasztalatból tudja, mennyire fontos, hogy letegyék a telefont és helyette inkább mozogjanak. A csornai pumpapálya kiváló alkalmat teremt arra, hogy kimozduljanak a környékbeli fiatalok. Egyre több sporttal kapcsolatos programot hirdetnek, de csak akkor lesznek sikeresek, ha az önkormányzat is melléjük áll.
– Szerencsére vannak bölcs képviselő-testületek és polgármesterek, akik élnek a pályázati lehetőséggel – fogalmazott az államtitkár. A fiataloknak azt javasolta, hogy használjanak ki minden lehetőséget. Nem akarják megmondani, hogy ki focizzon, ki kerékpározzon, mert mindenki válassza ki azt a sportágat, amely számára a legkedvesebb, hiszen mozogni mindenkinek kell.
Végül a „Millió lépés az iskoládért” játékról beszélt, melyhez már 185 ezren csatlakoztak. Még érdemes regisztrálni a június 11-ig meghirdetett akcióhoz, ezért javasolta a jelenlévőknek, hogy minél többen töltsék le az applikációt, hiszen minden egyes lépéssel közelebb kerülnek a nyereményhez: Száz iskola 1 millió forintot kap sportszervásárlásra. – Éljetek egészségesebben, kevesebbet legyetek betegek, legyetek sportosabbak! (fotók: Szabados Tibor)
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.