művelődési házban rendezték be az intézményt. Ha a jelenlegi épület
falai beszélni tudnának, elég érdekes történet kerekedne ki belőle, mert a valamikori pártház kínai áruházzá avanzsált, aminek a helyén később orvosi rendelőt alakítottak ki, a másik felén pedig szolgálati lakások voltak. A bérleti szerződés felmondása után a képviselő-testület - Tompáné Balogh Mária polgármester meggyőző javaslatára - nem adta ki újból kereskedelmi célra a helyiséget. Sokat lendített a dolgokon, hogy Odoricsné Buthi Krisztina, frissen kinevezett intézményvezető elképzelése egybeesett a település önkormányzatának hosszú távú terveivel. A gyógyszertár egy részében orvosi rendelőt építettek, így a megüresedett házat teljes egészében szociális célokra hasznosították. Huszonegy környékbeli település tartozik a központhoz, mely a következőket biztosítja: családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást, házi gondozást, étkeztetést, közösségi ellátást, jelzőrendszert és családi napközit működtetnek. Utóbbi iránt akkora igény keletkezett, hogy csoportbővítésre lett szükség. Tompáné hangsúlyozta: a viszonylag elhanyagolt udvart is rendbe hozták, és az akadálymentes, minden szempontból biztonságos közösségi tér nemcsak az itt lévő gyerekek, hanem a település valamennyi lakója rendelkezésére áll. A megszólaló leszögezte: a projekt végére értek, de vannak még terveik, mert a szomszéd épület tulajdonosával egyeztetve a kerítést és annak környezetét is szeretnék megszépíteni.
parkosított zöld terület kiváló játszóhely a kicsiknek, ugyanakkor közösségi programoknak is helyet ad az igényes környezet. A kert első részében játszótéri eszközöket helyeztek el. Az épület középső részén szintén jelentős fejlesztést valósítottak meg: ilyen volt az akadálymentesítés, a fűtési és világítási rendszer korszerűsítése, új helyiségek kialakítása. A pályázati forrásból játékokat és fejlesztő eszközöket szereztek be, megújult az irodák bútorzata, valamint modern számítástechnikai berendezéseket vásároltak.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.