Az intézmény foglalkozásait már nemcsak a tizenévesek, hanem az ennél kisebbek és a középiskolások is látogatják - állapította meg elégedetten
Némethné Fülöp Terézia, a Csornai Általános és Művészeti Iskola, Óvoda igazgatója.

Hozzátette: az alkotó diákok műveik által a titkok értőivé válnak, s mindez a kiállító teremben látható rajzok, nyomatok, festmények formájában tárul a nézők elé. A tanárok a titkok feltárásában segítik a gyerekeket, és átnyújtják számukra azokat az eszközöket, amelyek vizuális kóddá képesek változtatni az élményeket. Az igazgatónő köszöntőjében elhangzott, hogy a művészeti iskola foglalkozásain több mint hetven ifjú alkotó vesz részt rendszeresen, akik valamennyien ígéretes művészpalánták. A megyei oktatási bizottság elnöke leszögezte: a tanév folytatásában továbbra is arra törekednek, hogy a tanulók még jobban megismerjék az egyetemes és a hagyományos nemzeti értékeket a művészet által. Némethné Fülöp Terézia a gyerekekhez fordulva megjegyezte: reméli, ők is úgy érzik, hogy megérte a fáradozás, melyben nagy segítségükre voltak a szülők.
Szilágyiné Jéger Teréz a hetedik alkalommal megrendezett kiállításról elmondta, hogy a 2010/2011-es tanév első félévének anyagát mutatták be, amelyen helybeli és Csorna környéki gyerekek különböző technikával előállított műveit vonultatták fel. A végzős növendékek munkái pedig már a következő tárlat lehetőségét vetítik előre az újesztendőben.
Beküldés dátuma: 2011. 01. 19.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.