Megyei szintű rendezvényt tartottak a csornai Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben. Az iskola mindig nagy hangsúlyt helyezett azokra a szakkörökre és terápiás módszerekre, melyek keretében a különböző művészeti ágakhoz tartozó elfoglaltságot kínáltak a gyerekeknek.
– A tanulásban és értelmében akadályozott gyerekek közös vonása a rajzolás, a festés, és általában az alkotás szeretete – mondta Lechner Aranka. Az évente megrendezésre kerülő kreatív programjaikon a megyében működő gyógypedagógiai intézmények és az integrált oktatást alkalmazó iskolák mindig szívesen részt vettek – tette hozzá az intézményvezető.
Televíziónk jelen volt az Alkoss a természet kincseiből című programon. A csornai művészeti iskola tanáraiból álló zsűri – a „színek varázsa” jegyében meghirdetett rajzpályázat díjkiosztó ünnepségén – számos alkotást értékelt. A képek szabad technikával készültek, ezért az alkotások tarka varázsa minden szemlélőt elbűvölt. A gyönyörű rajzok arról tanúskodnak, hogy az akadállyal küszködő gyermekek is szépnek látják az őket körülvevő természetet. A gyermekek művészeti nevelése az egyetlen olyan lehetőség a fejlesztés területén, amely minden észlelési területet átölel.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.