Az állam arcaként működik a járási hivatal

A kormány megalakulása után hamarosan felülvizsgálta az állami apparátus működését, ezért a minisztériumi rendszert is új alapokra helyezte: lazább struktúrájú és kevesebb intézményt hozott létre. Az intézkedéssorozat a kormány-, majd a járási hivatalok realizálásával folytatódott. Utóbbi szervezet kapcsolódik a legközvetlenebbül az állampolgárokhoz – mondta Horváth Péter. A Csornai Járási Hivatal vezetője továbbá közölte: Az új felfogás szerint olyan, az állampolgárok adóforintjaiból fenntartott államigazgatásra van szükség, amely minél gyorsabban és hatékonyabban kell, hogy kiszolgálja a hozzá fordulók igényeit. El kellene felejteni azt a rossz beidegződést, amely szerint az ügyfelek és a hivatalok egymás ellenségei, helyette az állampolgárokat partnerként kell kezelni. Még idén meg fog tízszereződni a Kormányablakok száma országszerte, így ősztől Csornán is várja az ügyfeleket.

Megyei szinten a csornai a negyedik legnagyobb járás, melyhez harminchárom település tartozik, ami azt jelenti, hogy közel 34 ezer ember ügyes-bajos dolgait intézik. – Az új hivatal egyrészt ellátja a saját, jogszabályok által előírt teendőit, illetve a városban működő egyéb szakigazgatási szerveket is a kebelébe vonta. Ez azt jelenti, hogy az un. törzshivatal okmányirodai, illetve hatósági osztályból áll, továbbá öt szakigazgatási szerv tartozik még ide: a gyámhivatal, a földhivatal, a munkaügyi kirendeltség, a népegészségügyi szolgálat, valamint az élelmiszerlánc és állategészségügyi hivatal. Utóbbi öt egységek szakmai irányítását továbbra is az eddigi vezetők végzik, a hivatalvezető pedig a hatékony és ügyfél orientált üzemeltetésükről gondoskodik.Az államigazgatási ügyekben meghozott döntéseiknél a méltányosságra nem lehetnek tekintettel, mert normatív szempontok szerint mondják rá ki az igent vagy a nemet. Az ügycsoportokat nehéz lenne pár mondatban összefoglalni, de hogy a hosszas várakozást és iratkeresgélést megelőzzék, folyamatosan fogják tájékoztatni a lakosságot a változásokról.  Az ügyintézés határideje jelenleg harminc nap, de a Kormány elképzelései szerint 2014-től ez huszonegy napra rövidül.
A kiszámíthatóbb államszerkezet jelei már megmutatkoznak – mondta a járási hivatal vezetője, mert szerinte jó irányba haladnak a dolgok. Aki a munkahelyén vagy a vállalkozásán belül átélt már ehhez hasonló nagyobb átszervezést, az tudja, hogy mivel jár, és milyen komoly döntéseket igényel. A csornai járási hivatal dolgozói január elsején úgy kezdték meg a munkát, hogy mindenki tudta, mi a feladata. Ügysegédi szolgálatot biztosítanak azon a tizenhat településen, ahol a lakosság száma meghaladja az 500 főt. Hova kell fordulnia a lakosságnak? A csornaiaknak nem jelent újdonságot a járási hivatal felkeresése, hiszen a polgármesteri hivatal épületében kaptak helyet, és a korábban felsorolt szakigazgatási szervek is maradtak egyelőre a helyükön. Az okmányirodai dolgozókat mindenki megtalálja, a törzshivatal többi munkatársát pedig a városháza földszintjén, illetve az első emeleten kereshetik fel. A kormanyhivatal.hu internetes címről a teljes ügyfélfogadási időt és a telefonos, valamint e-mail-es elérhetőséget le lehet tölteni.
Beküldés dátuma: 2013. 02. 20.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.