A nemzet reményeit táplálta az Aradon kivégzett tizenhárom magyar honvédtiszt hősiessége. A magyar zászló alatt, az utolsó pillanatig vállvetve küzdöttek és áldozták életüket nemzetünk szabadságáért.
176 évvel ezelőtt végezték ki Aradon a szabadságharc hős tábornokait, ezredesét, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. a császári udvar példát akart statuálni azzal a céllal, hogy megfélemlítsék a magyarokat. – A szabadságharc vezető tisztjeihez, illetve rangjukhoz méltatlan kivégzésekkel pont ellentétest hatást ért el az osztrák udvar. A forradalom és a szabadságharc hősei kitörölhetetlen nyomot hagytak maguk után minden magát magyarnak valló emberben – mondta Horváth László. A polgármester szerint az utókor ünnepi megemlékezésével azt fejezi ki, hogy nemzetünk olyan közösséget alkot, mely képes megbecsülni a hőseit.
A 2024. október 6-án rendezett városi ünnepségen közreműködött a Kapuvár Térségi Általános Iskola tanulóifjúsága; zongorán kísért Bognár Dávid.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
Immáron 3. alkalommal került megrendezésre a Tuning- és veteránautó találkozó. Major András, Csorna város alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt, aki megköszönte Kiss Levente és Kiss Zoltán szervezők, valamint segítőik munkáját.
A Timaffy László Alapfokú Néptánciskola és a Pántlika Néptáncegyüttes minden évben táncos színpadi műsorral, zenekari koncerttel vagy kiállítással ünnepli meg a Tánc Világnapját.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.