Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen. Az egynapos kirándulást az őrségi látogatás tette még teljesebbé.
A beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjai nagyon jól érzik magukat a közös kirándulásokon. Három éve szervezték meg az első trianoni békediktátum évfordulójához kapcsolódó utazásukat. Ekkor még nem lépték át az országhatárt, és a Ság hegyi emlékműnél jártak, a következő évben pedig már Pozsonyba látogattak. Az idei úti cél Németújvár volt úgy, hogy közben útba ejtették az ausztriai Beled települést is.
2023. június 4-én felkerekedett a csapat és elindultak Bildein fele. Már a buszon ültek, amikor Tömböly Ildikó felhívta az ottani polgármestert, hogy megérdeklődje: Tudják-e fogadni őket a hivatalban? A belediek elmondták az osztrák városvezetőnek, ha erre nincs mód a rövid határidő miatt, az sem probléma, mert akkor magánútnak tekintik az egész kirándulást, és úgy nézik meg a történelmi látványosságokat.
Annak ellenére, hogy az osztrákok jóformán fel sem tudtak készülni az ötven fős magyar társaság hivatalos fogadására, nagy örömmel várták őket. Tömböly Ildikó megállapította: ha hónapokkal előbb kezdték volna szervezni az utazást, akkor sem sikerülhetett volna jobban. A 300 főnél is kisebb lélekszámú ausztriai Beleden a polgármester és a kultúrfelelős fogadta a magyar küldöttséget. – Olyan jó hangulatú találkozás volt, mintha száz éve ismernénk egymást. Először bemutatták a település történetét, majd elmentünk a kortörténeti múzeumba. Javasolom mindenkinek, hogy látogassa meg, mert csodás élményt nyújt az ott található helytörténeti gyűjtemény. A kiváló akusztikájú katolikus templomban elénekeltük a magyar himnuszt. A vendéglátók videóra vették a megható eseményt, és még akkor is kísértek bennünket, amikor már azt hittük, hogy nem érnek rá. A csapat ezután meglátogatta a környékre jellemző borospincéket is – mondta Tömböly Ildikó, hozzátéve: – A bildeniek szívesen visszalátogatnának Beledre és reméljük, találunk rá alkalmat.
Bildein után Güssingre, vagyis Németújvárra mentek tovább, ahol megtekintették a Batthyány-várkastélyt, majd visszafele útba ejtették az Őrséget is. Őriszentpéteren megnézték a legfontosabb helytörténeti látványosságokat
Az éltesebb korú emberek sokszor még a családjukkal sem mozdulnak ki szívesen – jegyezte meg az egyesület vezetője, majd így folytatta: Ezért is nagy felelősség az ötvenfős nyugdíjas csoporttal ilyen távolságra elutazni, ugyanakkor öröm látni, hogy mennyire feltöltődnek és milyen jól érzik magukat egy-egy ilyen program után.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.