A felnőttekből és gyermekekből álló közösségeknek nagy jelentősége van a mindennapjainkban, hiszen ezek a csoportok alkotják a legkisebb alapegységet. - Az Isten teremtő művében a család egy férfi és egy nő, illetőleg gyermekek közössége, mely az élet továbbadására irányul és a szeretetben gyökerezik - fogalmazott a plébános. Azáltal, hogy a felnőttek átadhatják hagyományaikat kései utódaiknak, biztos alapokat teremtenek a folytatáshoz. A kismartoni születésű Bak Tamás káplánkodással töltött összes helyszínét nem sorolta fel, de elárulta, hogy Csornán is megfordult. Eleinte Beled és még öt környékbeli falu tartozott hozzá, 2005 nyarától pedig a kapuvári Gartára helyezték, s mindemellett átjár Babótra és Hövejre is.
A gartai templom család évéhez kapcsolódó programjai még meglehetősen képlékenyek, hiszen az esztendő elején tartunk, de az egyházközség eddig is szervezett családi napokat, továbbá minden hónap első szombatján kézművesfoglalkozásra várják a kisebbeket. A házasság előtt álló fiataloknak kéthetente szerveznek csoportos megbeszéléseket. Bak Tamás szerint Kapuvár ezen városrészén élő emberek még őrzik a hagyományokat, talán legismertebb a néptáncosok közössége, de régen könyves- és szeretettársulatok is jelen voltak. A plébános úgy látja, hogy a családok sem mentesek a gondoktól, épp ezért egyre nehezebb ezt a kis közösséget hosszú távon összetartani. Van, ahol a munkanélküliség a probléma, míg mások olyan távolra kerülnek, hogy ritkán lehet együtt a család. Ugyanakkor egyre több az ún.csonkacsalád, de az egyháznak hivatásából adódóan őket is meg kell látogatni. A lelkipásztort sokan keresik a plébánián egyéni gondjaikkal, számukra lelki vigaszt és néha anyagi segítséget nyújtanak - mesélte a riportalany.
Bak Tamás keresztelés, bérmálás vagy első áldozás alkalmával olyan emberekkel is találkozik, akiket korábban nem látott a templomban, de őket is meghagyja szabad döntésükben, ezért nem azzal a szándékkal áll szóba velük, hogy ettől kezdve kötelezőnek érezzék Isten házának látogatását. Általában közvetlenek az emberek a lelkipásztorral, mert tudják, hogy a neki elmondott gondjaik úgy sem jutnak tovább. A gartai pap arra biztatja a lakosságot, hogy keressék bátran plébánosukat, és hívják négyszemközti vagy családi beszélgetésre.
Bak Tamás arra számít, hogy jobban a családra fókuszálva 2011-ben talán közelebb kerülnek egymáshoz az emberek, és a közösségi kapcsolatok erősíteni fogják a bizalmat.
Beküldés dátuma: 2011. 01. 26.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.