Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Az egykori óvodások cselekvőképes felnőttekké váltak

Az Oslihoz hasonló méretű kis települések léte mindig függött attól is, hogy fenn tudja-e tartani a gyermeknevelő intézményeit, az óvodát és az iskolát. A falu vezetése minden időben arra törekedett, hogy ne csak fenntartsa, hanem fejlessze is az óvodát.

Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte az osli óvoda. A meghívottak valamennyien elfogadták az ünnepségre szóló szíves invitálást, aki viszont nem tudott eljönni, kedves üzenetével köszöntötte a jelenlévőket.

Nagy dolog, hogy az óvoda fél évszázadon át fenn tudott maradni, miközben fejlődött és gyarapodott. Az intézmény mindenkori vezetői arra törekedtek, hogy az óvoda a gyerekek és a szülők javát szolgálja. Horváth Ilona büszkén tekint munkatársaira, akik odaadóan foglalkoznak a kicsikkel, hogy minél jobban megismerjék az őket körülvevő világot.
Az 1966-ban alakult óvoda megalakulásának éveiről a mostaniak csak az idősebbek elbeszéléseiből szereztek információkat, ezért korabeli fotókkal elevenítették fel a kezdeteket. A kiállításba rendezett albumok és tablók képes, valamint írott anyaga nyomon követi az óvoda ötven esztendejét.
Horváth Lászlóné, Éva óvónő lelkesen készült az évfordulóra: felvette a kapcsolatot a régi munkatársakkal, képeket gyűjtött, majd rendszerezte azokat. A munkában segítségére volt az óvoda egykori dajkája, Horváth Istvánné, Gizi néni.
– Köszönöm a polgármester úr örökös segítségét, és nincs olyan hét, hogy ne látogatna meg bennünket, és ne érdeklődne. A gyerekek nagyon szeretik – mondta Ida óvónő.

Nagyon örülök, hogy az egykori óvónők is láthatják, most is milyen ügyesek a gyerekek – mondta Fodor József a kicsik néptáncbemutatója után. A polgármester sajnálja, hogy az évtizedek alatt csökkent a gyermeklétszám.
Rövid tájékoztatást adott a településről azok kedvéért, akik régen jártak Osliban: Évente öt-hat fővel gyarapszik a teljesen közművesített falu, ahol jelenleg 850 és 900 fő között mozog a lakosság lélekszáma. Minden egyes születésről „babazászlóval” értesítik a helyieket. 2017 ebből a szempontból jól kezdődött, mert máris kikerült az első mindenki örömére.
Fodor József szerint Osli régi vezetése időben meglátta, hogy szükség lenne egy óvodára. Az intézmény céljára kiszemelt telken egykor közös udvarról nyíló, több családnak otthont adó nádfedeles ház állt, melynek lakóit új hajlékhoz juttatta a falu akkori tanácsa. Két csoportszobával indult az óvoda, a hozzá tartozó konyhával és öltözővel. Az intézmény az évtizedek során folyamatosan korszerűsödött, követve a szakmai megújulást. Volt olyan év, amikor 63 gyermek járt az 50 férőhelyes óvodába. Fodor József szerint az összetartó szülői közösségek nélkül nem tudták volna öt évtizeden át fenntartani az óvodát. A falu lakossága ma is támogatja az intézmény munkáját.
A polgármestert az eddigi tapasztalatok megerősítik abban a hitében, hogy akkor lehet a legjobb eredményt elérni, ha a szülők, a pedagógusok és a település vezetése egyet akar. A gyermekek érdekében le kell rakni az alapokat, és az esélyteremtés után cselekvőképes felnőttekké válhatnak.

Beküldés dátuma: 2017. 01. 31.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

    Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.

  • Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub

    A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.

Hirdetés
DANUBIUS play