A magánéletében fotózással foglalkozó Mészárosné Pölöskei Rita második alkalommal került be a kapuvári képviselő-testületbe a 2004-ben alakult Kapuvárért Egyesület vezetőjeként. A civil szervezet célja, hogy hozzájáruljon a város kulturális életének színesítéséhez, valamint a gazdagabb programkínálathoz. Az egyesületnek számos olyan tagja van, aki valamilyen helyi csoport résztvevője: kórus énekese, néptáncos vagy hagyományőrző lovasegyesület közreműködője. Az óvónők és az íjászok bevonásával kulturális kavalkád címmel programot szerveztek a gyerekeknek a kapuvári várgödörben. Elsőként csatlakoztak az előző önkormányzati ciklusban megalakult városi civil fórumhoz. Az összefogás jegyében szívesen csatlakoztak a település kulturális intézményeinek és civil szervezeteinek közös kezdeményezéseihez. Az idei nyári programok megszervezésében és lebonyolításában a Kapuvárért Egyesület konkrét feladatokat fog betölteni. A Leader-csoport eddig meghirdetett pályázati kiírásainak sajnos nem tudtak megfelelni, de nem adják fel, és előkészítés alatt álló projektjeikkel az ifjúság kulturált kikapcsolódását szeretnék segíteni.
Mészárosné Pölöskei Rita leszögezte: az előző önkormányzati ciklusban kijárta a “képviselői iskolát”, így most már nem okoz neki akkora meglepetést a helyhatósági munka, valamint az államigazgatás. Az általa vezetett egyesület elismerésének tekinti, hogy megint tagja lett a plénumnak, ahol megpróbál élni a lehetőségekkel. Mint mondta, problémák mindenhol vannak, hisz semmi sem működhet tökéletesen, de képviselőtársaival kulturáltan megbeszélik a gondokat, és előbb-utóbb közös nevezőre jutnak. – A polgármester tud csapatban gondolkodni, és Kapuváron nincsenek egyéni pártvillongások, mert mindenki a város érdekében munkálkodik – mondta a nőként kisebbségben lévő képviselő, aki nem érzi hátrányát annak, hogy a gyengébbik nem tagjaként vesz részt a testület tevékenységében. Véleményére kíváncsiak és mindig meghallgatják – tette hozzá a képviselőasszony. A testületet ugyanolyan egységesnek érzi, mint a korábbi négy évben, amikor szintén nem a pártérdekek voltak a meghatározóak. – Az a jó, hogy előretekintünk; persze több munkahely kellene Kapuváron – jegyezte meg az ügyrendi és kommunikációs bizottság elnöke. Utóbbi megoldását a folyamatban lévő beruházások következményeként reméli. A helyiekkel személyes kapcsolatot ápoló képviselő tisztában van az emberek ügyes-bajos dolgaival, hiszen elmondják neki. Az egyre kevesebb pénzből gazdálkodó önkormányzatok – szerinte – csak az összefogásnak köszönhetően tudnak eredményt produkálni, abban pedig Kapuváron nincs hiány.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 29.
-
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
-
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
-
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
-
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
-
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
-
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.