Az élet csak annak nehéz, aki nem hittel és akarattal áll a dolgokhoz

A Győri Hittudományi Főiskola teológia szakán tanuló Varga György édesanyja évek múlva bevallotta: a káplán atyák tanácsa ellenére, azért nem adta fiát a szerzetes gimnáziumba, mert  már akkor sejtette, amiről gyermekének még fogalma sem  volt. A papi hivatás később érlelődött meg benne.

Budapesten született, de gönyűinek vallja magát az új gartai plébános, aki a nagy Duna parti településen töltötte gyermekkorát. Édesanyja a folyó kiszámíthatatlan sodrása miatt óvta őt a fürdéstől, de a fiatal kíváncsian fürkészte, és bejárta a vadregényes tájat. Varga György 1976-ban érettségizett a győri Révai Miklós Gimnáziumban, amelynek bejáró tanulója volt. Az állami intézményben lelki nevelést nem folytattak úgy, mint a bencéseknél, de a diák a tanulmányok szempontjából alapos felkészítést kapott. Tanára annyira megszerettette vele a földrajzot, hogy a versenyeken kiválóan szereplő középiskolás pedagógusnak készült. A pécsi tanárképzőbe jelentkező fiatal a KISZ Bizottságtól kapta meg az elutasító levelet, melyben finoman közölték vele, hogy ne is erőlködjön: az általa választott szakpárok az előfelvettekkel beteltek. Mit tett erre az érettségivel rendelkező Varga György? Beiratkozott a győri zsinagóga melletti szakmunkásképzőbe, ahol kitanulta az autóvillamossági műszerész szakmát. Váratlan döntését a következőkkel magyarázta: kicsi korában kedvelte a nagy méretű járműveket, ezért még az is megfordult a fejében, hogy távolsági buszra ül, és sofőr lesz.  A  Győrben szerencsét próbáló fiatal friss szakmunkásbizonyítvánnyal a zsebében a Rába Vagongyár új kamionszereldéjében kötött ki.  Az 1986-ban pappá szentelt plébánost többen meggyanúsították, hogy tizenhárom hónap után az anyagi jólét reményében váltott. Nos, a riportalany további magyarázata a rosszmájúakat le fogja hűteni:  – Akkor a vagyongyár olyan kiemelt magyar cégnek számított, hogy – igaz túlórával –, de egyműszakban többet kerestem,  mint azok a végzett osztálytársaim, akik borravalós autós cégekhez kerültek.
 
A papi pályán nem sokat töprengett, mert néhány hónap alatt érett meg benne a gondolat. Vallásossága természetes volt számára, ezért a misékre is rendszeresen eljárt, és vagongyári munkásként ministrált a templomban. Varga György kiemelte: Magányos tevékenység az autó alatt épp a kábelek bekötésén ügyködő szerelő munkája, ezért az üzemben keletkezett csendes perceit, óráit arra használta fel, hogy elmélkedett. Arra a megállapításra jutott, hogy nem erre a feladatra hivatott, mert a gépek helyett sokkal jobban   szeretne emberekkel foglalkozni (részben visszatért a tanári pálya iránti vágya is). Elhatározásához a „csoda” is hozzásegítette, mert égi jelnek vette, amikor egyik esztergomi kirándulása alkalmával, a lenyugvó nap fénysugara a bazilika tornyán lévő keresztről, – mintegy utat mutatva neki – keskeny sávban tükröződött az utcára. A hívó világosságon áthaladva már tudta, mi a dolga. Ezek után a tett mezejére lépett: felkereste az általa példaképként tisztelt dr. Galavits Józsefet, s közben a terembe belépett Németh László atya is, aki hosszas beszélgetés után neki szegezte a kérdést: Gyuri, csak nem papnak akarsz jönni? Az igenlő válasz után minden lépését bátorították, és megkezdődött a felkészülése a Győri Hittudományi Főiskolai felvételire.
– Mielőtt beköltöztem volna a szemináriumba, két év kanyar következett: élveztem a Magyar Honvédség vendégszeretetét – hangzott az interjúban.  – A marcali külső laktanya direkt a kispapoknak szóló intézmény volt.  Kimondva, kimondatlanul az volt a cél, hogy megpróbáljanak bennünket a szocialista társadalom értékesebb tagjaivá nevelni – tette hozzá. Próbálkoztak mindenféle módon, és a labilisabb idegzetűekre jobban rászálltak. A hitét innentől kezdve nehezen gyakorolta, mert katonaöltözetbe nem mehetett be a templomba, eltávkor pedig aligha kapott polgáriruha–viselési engedélyt. Varga Györgynek különösebb panaszra nem volt oka, mert az ellátószázad a honvédség legkiválóbb helye, ahova az üzemanyagtól kezdve a tüzelőn át az élelmiszerig, minden oda koncentrálódott. A hadgyakorlaton sem kellett  az ágyúk mellett futkároznia, hisz a műhelykocsiból nézve még a felderítőállás is kiemelten nyugodt helynek számított. A gartai plébános kijelentette: ha rajta múlna, életre nevelő hatása miatt ma is minden fiatalt besoroznának, mert a fegyelem mindenkire ráférne.
– Ha úgy állok hozzá, hogy elviselek mindent, és tudom, hogy a Jóisten itt is velem van, akkor a rosszon is túl leszek – vallottta a plébános, akit bárhova sodort az élet, mindig meglátta az értéket. Öt év teológiai tanulmányok után a káplán gyakorlóidejét  Mosonmagyaróváron töltötte. A következő állomás Vitnyéden volt, majd a hat esztendős szolgálatot követően Kisbérre vezényelték. Több mint tíz év után került Kónyba, öt esztendő elteltével, 2013 augusztusában pedig Gartára küldték.
Varga Györgynek bármit hoz is az élet, mindig szem előtt tartja:  a jó lelkipásztor mindenhol megtalálja azokat az embereket, akik segítenek.