Hámori György első körben a település pénzügyi helyzetéről beszélt. A polgármester hangsúlyozta: a képviselő-testület hiába szab magának és a városnak jó fejlődési irányokat, ha azok mögött nincs meg a végrehajtáshoz szükséges forrás, mindig csak tervek maradnak. A nyilatkozó úgy véli, hogy a város büdzséje érdekében végzett tevékenység kevésbé foglalkoztatja az embereket, az állampolgárok inkább az alapján ítélik meg lakóhelyük fejlődését és a képviselők munkáját, hogy milyen a közvetlen környezetük, hogy rendben vannak-e az utak, a járdák stb. A város pénzügyeivel való foglalatosság nagy kockázatokkal és felelősséggel járó háttértevékenység - jegyezte meg a polgármester.
- 2006-ban mi a várost 330 millió forint hiánnyal vettük át, és ehhez ott lebegett a fejünk felett a kórház 250 milliós deficitje, amely baj esetén a fenntartó önkormányzatra szakadt volna - fogalmazott Kapuvár vezetője. A képviselők azt hamar belátták, hogy ekkora hiánnyal nem állhatnak neki a fejlesztéseknek, mert még tovább gerjesztenék a negatív folyamatot, ezért a veszteség csökkentése kell hogy legyen az első feladatuk. Kapuvár négy évvel ezelőtt 200 milliós hitelkerettel rendelkezett, amelyből néha igénybe kellett venni “X”összegeket a város működése érdekében. Kezdetekben teljes körű átvilágításon estek át a település intézményei. Összevonták a két általános iskolát, hogy az évfolyamátlag alapján igényelhessék a maximális állami normatívát. Hámori György azóta is mindennapos jelentést kap a polgármesteri hivatal kiadásairól. A bankszámla-kivonat és a házipénztár ismeretében egyetlen fillér sem távozhat az intézményből ellenőrzés nélkül. Az intézkedéseknek köszönhetően Kapuváron 2008 végére hiány nélkül zárták a költségvetési évet, miközben egyre apadt a gyerekek után járó közoktatási normatíva. Ennek azonban volt hátulütője is. - Nem tudtunk annyi utat, járdát és csapadékvízelvezető-rendszert felújítani, mint amennyit szerettünk volna. Miután a város működését biztosítva látták, az Európai Uniós pályázatokon olyan beruházások után néztek, amelyek némi pénzt is hoznak a kasszába, és ráadásul csak tíz százalékos önrészt igényelnek. - Ha 100 milliós befektetéshez hozzájön még 900 millió, azért ez nem rossz üzlet. Akkor vétkeztünk volna a város ellen, ha ezt nem próbáljuk meg a legmaximálisabban kihasználni - hangzott a magyarázat.
Kapuvár még időben élt a kedvezőbb kamatozású, 1 milliárd forint svájci frank alapú kötvénykibocsátás lehetőségével, de rendeletbe foglalták, hogy az uniós pályázatok önerős forrásaként csak fejlesztési célú beruházásokra költhetik az összeget. A város ügyesen sáfárkodott a 25 éves futamidejű kötvényekkel, mert amikor feljebb kúszott a svájci frank árfolyama, az értékpapírban foglalt törzstőkét átváltották forintra. Ez az ügylet jelentős, 100 milliós nagyságrendű nyereséget hozott a településnek. (A forint kamatok még ma is többet hoznak, mint az említett valuta.) A negyedszázados kötvény törlesztésének nagyon az elején járnak, hiszen még csak a kamatokat fizetik vissza, a törzstőkét majd csak ezután kell részletekben leróni. Kapuváron ettől sem esnek kétségbe, mert úgy ütemezték a törlesztési kötelezettséget, hogy 2013-ra, amikor a legnagyobb kamat-visszafizetés terheli őket, az előző ciklusban felvett hitelektől már megszabadulnak, így kezelhető szinten marad a város pénzügyi helyzete.
- Kapuvár pénzügyi helyzete úgy alakult az évek során, hogy a város büdzséjéből is tudtunk a fejlesztésekre fordítani, illetve a forint-kamatokkal kitermeltük az adott fizetési kötelezettségeinket, és arra is jutott, hogy a nagyberuházások önrészeit finanszírozzuk- magyarázta az elöljáró, aki a jövőre vonatkozóan annyit jegyzett meg, hogy a pénzügyi helyzet stabilitásának megőrzése mellett további uniós pályázatokra számítanak, sőt, a nemzeti fejlesztési forrásokon túl közvetlenül a brüsszeli támogatások felé kacsingatnak.
Beküldés dátuma: 2010. 09. 08.
-
Idősek napi ünnepség Csornán
A fiatalabb nemzedékek feladata, hogy az időseknek olyan életkörülményeket biztosítsanak, melyek lehetővé teszik számukra az öregkorhoz méltó derűs életet, és nem csupán az idősek napján, hanem az év minden napján, mert megérdemlik azt a törődést, ami jár nekik.
-
Idősek napi ünnepség Csornán
A fiatalabb nemzedékek feladata, hogy az időseknek olyan életkörülményeket biztosítsanak, melyek lehetővé teszik számukra az öregkorhoz méltó derűs életet, és nem csupán az idősek napján, hanem az év minden napján, mert megérdemlik azt a törődést, ami jár nekik.
-
A harminc év alatt fogalommá vált Beleden a Delta Testépítő Klub
Eőry Jenő szerint a sportolóknak tudomásul kell venniük, hogy az emberi szervezet olyan, mint egy precízen felépített szerkezet, amit nem lehet átverni.
-
65 éve alakult a Csornai Bárdos Lajos Kórus
Fennállásának 65. évfordulója alkalmából idén nyáron jubileumi kórustalálkozót szervezett a Csornai Bárdos Kórus.
-
Az ősi magyar erőt testesíti meg a 100 éves kapuvári emlékmű
Kapuvár nagy napjának nevezte a korabeli országos sajtó az 1924. augusztus 15-én felavatott világháborús emlékmű leleplezését.
-
Pappné Kovács Piroska negyven évet töltött szép hivatásában
Pappné Kovács Piroska negyven évvel ezelőtt megszeppent gyerekekkel találkozott minden év szeptemberében, és ehhez képest ma sokkal öntudatosabb, bátrabbak és nyitottabbak a nebulók.