feljegyzések, melyeket a szülők írtak a tanítóknak az 1930-as években. A visszaemlékezések volt és jelenlegi pedagógusokról szólnak. Az igazgatók névsorát Hetvényi István kezdi 1858-tól, s napjainkig bezárólag nyolc személy szerepel a listán. Ennél jóval hosszabb az intézményben tanító pedagógusok felsorolása, valamint egy oldalt kapott az adminisztratív és technikai dolgozók időrendben felsorolt jegyzéke. Az Alapítvány az Enesei Általános Iskoláért céljai közt szerepel a Hetvényi-díj elnevezésű kitüntetés, melyet 1996-ban hozott létre a kuratórium azon nyolcadikas tanulók jutalmazására, akik kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájukkal, valamint példamutató magatartásukkal érdemlik meg az elismerést. A jubileumi kiadványban a tizenhét díjazott fiatal néhány mondatos önvallomása is szerepel. A pár cikket bemutató sajtószemle után külön fejezetet kapott az iskola hagyományait felsoroló, naptárszerű összefoglaló. A könyvben az iskola alapításának 160.évfordulója alkalmából tartott rendezvényeket képes beszámoló eleveníti fel. - A szabadidős programok közül megemlítjük a néptáncot és a színjátszó kört - jegyezte meg az igazgató, aki a folytatásban elmondta, hogy a gyerekek emlékkönyvszerű bejegyzései is szerepelnek a kötetben. Mivel az iskolai képzésnek kiemelt területe a német nyelvi oktatás és a számítástechnika, egy-egy bejegyzésrészt áldoztak ezekre a témákra. A jubileumi tanévben tanuló osztályok színes fotókon kerültek megörökítésre. Kevésbé látványos, de az érintetteknek érdekes lehet az az újabb névsor, melyben 1954-től vannak feltüntetve az egyes évfolyamokra járó gyerekek. Ezek között ilyen-olyan okból ismertté vált nevek is szerepelnek, s nem ritka a több mint harminc fős osztálylétszám sem.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.